Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Wallace Roney a jazz napokon: nem múltat idézni jött

Szeged - Don Byron, Billy Cobham, David Murray, Randy Weston, Lonnie Smith - és most Wallace Roney. Az afro-amerikai dzsessz megkerülhetetlen figurái. Az elmúlt hét évben ők adták egymásnak a kilincset a Szegedi Jazz Napokon. A szervezők idén is biztosra mentek. Roney mindent vitt.
Az idei Szegedi Jazz Napok húzóneve kétségtelenül Wallace Roney volt. Roney azon ritka amerikai dzsesszmuzsikusok egyike, akinek szakmai fejlődését olyan mentorok segítették, mint Miles Davis vagy Dizzy Gillespie. Első lemezszereplésekor mindössze 14 éves volt. Nemzetközi ismertséget a hard bop-éra emblematikus dobosának, Art Blakey lemezein való közreműködése hozta. Önálló bandáival a nyolcvanas évek második felétől készít lemezeket. Az 1994-es A Tribute To Miles című Grammy-díjas lemezen nem kisebb zenészek társaságában fúj, mint Wayne Shorter szaxofonos, Herbie Hancock zongorista és Ron Carter nagybőgős. Hát így állunk.

Bár a philadelphiai születésű trombitás portfóliója több, mint lenyűgöző, Roney Szegedre mégsem múltat idézni jött: kvintettje az első perctől feszes, gurulós, nagyon mai dzsesszt játszott, amihez a lendületes és fiatal muzsikusokból álló ritmusszekció, valamit a kubai származású Aruán Ortiz zongorista adta a tökéletes svungot. A frontvonalban a trombitás, valamint bátyja, a tenor és szoprán szaxofonokon játszó Antoine Roney. A két fúvós, ha nem párhuzamosan játszott, egymást kerülgették: a trombitás szikár, lényegre törő köreit, a szaxofonos már-már szabad dzsesszbe hajló, kalandozósabb játéka ellenpontozta. A Roney-testvérek a szólók mellett kellő teret és időt hagytak a másik három hangszeresnek, akik a rezesek nélkül, zongoratrióként is kifogástalanul megállták a helyüket.

A Szegedi Jazz Napok első napja. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A ritmusszekcióról már szóltunk, de nézzük csak, kik ezek a fiatalemberek, akik egy gőzgép energiájával és egy metronóm pontosságával hozták az alapot. Rasheen Carter nagybőgős és a mindössze 19 esztendős Kush Abadey dobos még újoncok Roney zenekarában, mégis mintha évek óta játszanának a bandagazdával. Hangszeres szólóik közben a színpad széléről figyelő Roney-nak az arcára volt írva: bízik bennük. A zenészek a legkevésbé sem kapkodtak, kényelmes köröket futottak: a koncert első három darabja húsz-húsz perces volt.

A Wallace Roney Quintet péntek este 90 percben mutatta meg, hogy hol tart ma a főcsapásirányban haladó afro-amerikai dzsessz. Hard bop, post bop, funky, soul, számtalan utalás, idézet - mégis minden kész, kerek, tökéletes volt. - Ez ma az amerikai dzsessz, és aki ebben valami kivetni valót talál, az nem is szívből szereti ezt a műfajt - így summázta valaki a tegnapi est attrakcióját. És milyen igaza van.

Szombat este a Dés András Quartet, az amerikai Vinx, Nagy János, és a hattagú Sleeping Camel lép a Belvárosi Mozi színpadára. Ez a mai menü, folytatódnak a jazz napok Szegeden.

Olvasóink írták

  • 5. Trane 2010. december 28. 14:10
    „Nem szabadna ennyire különböző tudású és képességű előadókat egymásután felléptetni, mert a gyengék nagyon rosszul jönnek ki belőle. (Az erősebbek, pedig indokolatlanul erősen.) Roneyt is mérsékeltebben kezelnénk egy "Patches"Stewart/Marcus Miller után. A helyiértékükön.

    Az Elsa Valika pedig soxor bántóan hamis volt és ripacskodott, tehát csak növelte a kontrasztot.
    De a szállodák halljában, ha nem túl hangos nem zavarná a koktélozókat, tehát neki is megvan a létjogosultsága, a maga dombján.
    A Takóék meg Szegedi szinten a legjobbak. Ez is szép eredmény. Ha nem is világszám. Ingyenes jótékonysági, vagy középiskolásokat gyötrő kötelező látogatottságú koncerteken büszkén vállalható a repertoár.
    Én nem fizettem volna érte, de rám kényszerítették. (A haverom okos akart lenni és kihagyta, de rosszul lőtte be a kezdést és nem járt jobban.) Az sem megoldás, hogy az előtérben ácsorogjak a hidegben, mert bent sem jobb.
    Ez persze szubjektív és biztosan nincs igazam, mert egy sznob majom vagyok, aki nem hallott még rendes zenét.
    Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem.
    Azért mazochista lévén jövőre is elmegyek és ez több, mint amennyit a Szegediek nagy része tesz azért, hogy ne szűnjön meg a szegedi jazz műsor.”
  • 4. pocokarcúfiú 2010. november 09. 08:21
    „A cikk első mondata helyesen: Az idei Szegedi Jazz Napok egyetlen jazz előadója kétségtelenül Wallace Roney volt. Legalább mind a két napra ilyen kaliberű húzóneveket kívánok mindannyiunknak a jövőben! A többi fellépő is jó a maga módján egy fesztiválon, valamelyik sátorban; de én másért ültem be! JAZZ forevör!”
  • 3. zofarkas 2010. november 08. 22:14
    „jaja jó volt tényleg, azaz egy koncert, aztán semmi több.
    elég lett volna a jazz napokat egy naposra szervezni, sok töltelék világzene volt most, ami nem jazz. ez nagy kár, de Wallace Roney-ék jót nyomtak ettől függetlenül”
  • 2. Evelyn_26 2010. november 08. 00:24
    „Ott voltam. Királyság volt. Hatalmas köszönet az előadóknak, a szervezőknek és a mozis helyszínért a Casablanca kávézósoknak is. A koncert élmény örök marad. De miért csak egy jazz napok vannak minden évben?”
  • 1. MD2009 2010. november 06. 19:14
    „Roney megmutatta, hogy mit játszana Davis, ha élne. Nagyon állat volt. A ritmusszekció pedig...világszám. Különösen Ortiz, a zongorista.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verekedő fiatalok a belvárosban

Garázdasággal gyanúsít a Szegedi Rendőrkapitányság négy tizenéves fiatalt. Tovább olvasom