Szeged - delmagyar.hu

Fontos, hogy a kép meghökkentő, egyedi legyen. A jó fotós ismérvei: a magas szintű technikai tudás és a tehetség.

– Olyan, hogy sajtófotó, nem létezik – szögezi le már beszélgetésünk elején Horváth Péter fotográfus, az idei sajtófotó-pályázat zsűrijének elnöke. – A fotográfia megjelenése a sajtóban rengeteg módon lehetséges, de újságtól, környezettől és kultúrától függően egészen mást jelenthet a jó sajtófotó fogalma. Ha cinikus akarok lenni: az a jó fotó, ami az újságnak és a szerkesztőnek a pillanatnyi érdeke szerint megfelel.

A pályázat zsűrielnökeként az ragadta meg a figyelmét leginkább, hogy nagyon sok tehetséges ember és munka volt a pályázaton. Ez öröm, az viszont szomorúságra ad okot, hogy a remek képek nagy részét nem látta megjelenni a magyar sajtóban. Szerinte a magyar sajtóban a minőségnek kevés helyen van becsülete. A szerkesztők ritkán veszik észre, ha egy kép jobb az átlagosnál, és a jó munka nem tükröződik a honoráriumban.

– Az idei sajtófotó-kiállításon a 2009-es év eseményeiből többen pályáztak a Magyar Gárda tüntetésein, az afganisztáni katonai műveletekről, illetve a romagyilkosságokat követő temetéseken készült képekkel. Nem unalmas ez? – kérdeztük Horváth Pétert.

– Minél nagyobb nyilvánosságot kap egy esemény, annál nehezebb átlépni a paneleken. Nagyon nehéz olyan emberi momentumot, egyedit találni az eseményen belül, ami kiemelkedik a mindennapi hírképek sorából. Amit teljes joggal keres a néző a sajtófotón, hogy a dolog lényegét ragadja meg, lássa közelről, érezze a részleteket. Ez viszont inkább már a fotóesszé műfaja, ami egyre inkább eltűnik.

A magyar és a nemzetközi fotósvilágot összehasonlítva Horváth Péter arra mutat rá: kicsi országban élünk, kicsi sajtóval.

– A sajtó nem önmagában létező valami, hanem annak a közegnek a tükre, amiben létezik. Ha egy fotós bárhol a világon egy komoly ügynökségnél dolgozik, és történik valami nagyon fontos esemény, akkor bevágja a táskájába a 20 ezer dolláros felszerelését, repülőre ül, vezetőt, autót, helikoptert bérel, és az elkészült képet a saját laptopjáról azonnal hazaküldi. Ezzel szemben a magyar sajtófotós felül a kis mopedjére, berakja a táskájába a spórolt pénzén megvett fényképezőgépét egy-két objektívvel, bekéredzkedik az ajtón, dolgozik, és utána elküldi otthonról a képeket. Egészen mások a lehetőségek és a feltételek itthon és külföldön, ez pedig meglátszik a végeredményen is.

Yelena – Amikor megláttam azt a kislányt, annyira megdöbbentem, hogy pár perc kellett ahhoz, hogy észhez térjek. Ez pedig nálam nagyon ritka. Yelena egy falusi házban lakik, a farakás mellett, az eresz alatt hintázott kis kendővel a fején – idézte fel élete egyik legmeghatározóbb élményét Kerekes M. István. – Mesébe illő jelenet volt. A háttér sötét volt és valósággal világított a belső tisztaságtól sugárzó arca. A fotó tavaly júniusban készült. Azzal a gondolattal indultam el Romániába, hogy hátha találok egy egyedi arcot. Az emberek nagyon szívélyesek voltak, a nagymama hátul, a kertben kapált. A kislány első vagy második osztályos lehetett. Eleinte szégyenlős volt. Több mint húsz képet készítettem róla, amikor visszanéztem a felvételeket, egyetlenegy tetszett: amelyiken egy enyhe kis mosoly van az arcán.

Három cukorral Ez a címe a HVG fotóriportere, Fazekas István felvételének, amely Emberábrázolás-portré kategóriában lett idén első helyezett. A kép dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant ábrázolja. – Ami a fotón látható, az egy technikai megoldás eredménye. Egy külső fényforrást használtam, ezáltal tükröződik a riportalany arca a kávé felületén – mesél a kép készítésének körülményeiről Fazekas István. Megkereste a megfelelő szöget, szinte belehajolt a  kávéscsészébe, és a pillanatot várta, hogy  a riportalany testtartása tökéletes legyen. – A képet az interjú után készítettem el, így nem zavartuk egymás munkáját a kollégámmal. A szó szoros értelmében a másodperc százhuszonötöd része alatt készült a felvétel. A viccet félretéve, tényleg nem volt sok időm, öt perc állt rendelkezésemre. Megpróbáltam alkalmazkodni a meglévő körülményekhez, aminek ez lett az eredménye. Nem biztos, hogy értette a riportalany, mit művelek, de az eredmény szerintem neki is tetszett – fogalmazott. Fazekas István dolgozott az Esti Hírlapnál, a Blikknél. 2001 óta a HVG munkatársa. 1994 óta szinte minden évben ott van a dobogósok között  – olykor több fotójával is. Azt mondja: a jó sajtófotósnál csak alap a tökéletes technikai tudás. Így el lehet jutni egy bizonyos szintre, de onnan továbblépni csak akkor lehet, ha ez egyéni látásmóddal és gondolatokkal párosul. Munkamódszeréről elárulta, hogy ha teheti, és nem egy konkrét kép miatt megy ki egy helyszínre, akkor próbál eltávolodni azoktól a bevált helyektől, ahonnan biztosan jó képeket lehet készíteni. – Kockáztatni szoktam ilyen esetekben. Emiatt előfordult már, hogy valamiről lemaradtam. Úgy viszont nem lehet visszaérkezni egy munkáról, hogy az ember nem hoz semmit. Akkor is ki kell találni valamit, ha minden körülmény összeesküdött az ember ellen. Minden váratlan helyzet egy izgalmas, megoldandó feladatnak fogható fel, ezért – is – szép ez a hivatás.

Hallottunk, olvastunk ˝megcsinált˝ fotókról, kisebb ˝csalásokról˝ Horváth Péter szerint illúzió, hogy a fotográfia egy elkapott pillanat, és a fotós reflexén múlik, készít-e jó képet vagy sem. Ez csupán néhány speciális területre – tánc, sport – igaz. A fotós jelenléte már önmagában beavatkozás a valóságba. – Ha odamegyek bárhová egy fényképezőgéppel, az emberek viselkedni fognak. Ha tudják, hogy fotós megy, felveszik a szebbik pulóverüket, elmennek fodrászhoz. Nincs szó csalásról, manipulálásról abban az esetben, ha a fotós úgy ad tanácsokat, és úgy instruálja a képen szereplőt, hogy az a dolgok lényegével nem ellentétes. Ha az instrukciói azt segítik, hogy közelebb kerüljünk a valósághoz, akkor én nagyon pártolom a jó beavatkozást. A sajtófotósok zöme kettős személyiség. Igyekeznek megfelelni a munkaadó elvárásainak – a kiadóknak viszont a példányszámért folytatott harcban nem a képminőség a legfontosabb szempont. A fotográfus másik énje a művész, aki vágyik az elismerésre, szeretné önmagát is megjelentetni a képeken – ehhez kitörési lehetőség a sajtófotó-kiállítás. Horváth Péter

Természetfotó kategóriában lett 2. helyezett az idei sajtófotó-pályázaton a mosonmagyaróvári testnevelő tanár, Kerekes M. István. A szabadúszó fotós – aki 2000 óta nevez művészfotó- pályázatokra, a sajtófotó-pályázaton 2007-től vesz részt – eddig több mint száz nemzetközi díjat söpört be, megkapta a FIAP bronz fokozatát is. Yelena című portréja, amely egy észak-romániai máramarosi ukrán kislányt ábrázol, eddig hét nemzetközi díjat is kapott.

Jótékonysági aukció: csodálatos élővilág Táncoló jegesmedvék Kanadában, hajnalban összegyűlt óriásteknősök a Galápagos-szigeteken, víz alatti tavirózsák, oroszlánfókák, az alkonyati ég alatt vonuló elefántcsorda – csak néhány ritka, nagyszerű pillanat, amit a természetfotósok valaha is megörökítettek. Ezeket a fotókat – összesen negyven szenzációs felvétel – hamarosan a Christie’s aukciós ház bocsátja árverésre New Yorkban a Föld napja alkalmából. Nem titkolt céljuk, hogy így hívják fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A legjobb negyven fotót a Nemzetközi Természetvédelmi Fotós Szövetség (ILCP) választotta ki, figyelembe vették az egyediséget, az esztétikumot, és azt is, hogy az adott felvétel mennyire történelmi jelentőségű, illetve hogy hozzájárul-e a környezetvédelemhez mondanivalójával. Egyáltalán nem volt könnyű kiválasztani negyven képet – mondta Justin Black, az ILCP ügyvezetője. Nem kétséges, hogy ezeken kívül számos más említésre méltó felvétel is akadt, de csupán a legjobb negyven kerülhet árverésre. – A fotók sokszínű keresztmetszetet adnak Földünk élővilágáról, és arra inspirál minket, hogy megvédjük ezeket a természeti kincseket – mondta.