Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Zárlat a költésrothadás miatt

Röszke - A méhekkel együtt a mézet is meg kell semmisíteni, ha azt a nyúlós költésrothadásos megbetegedés előtt hatvan napnál korábban pergették ki. Öt kilométer sugarú körben települési zárlat van érvényben, és 60 napig kéthetente minden állományt megvizsgáltat a hatóság.
Mint megírtuk, nyúlós költésrothadás miatt ötven kaptár méhet égettek el Röszkén szerda délelőtt. A méhészettel foglalkozó családnak 25 év munkája ment tönkre a fertőzés miatt, a kár milliós nagyságrendű. A nyúlós költésrothadás a méhek leggyakoribb és legpusztítóbb megbetegedése, amelyet egy baktérium okoz.

A járványügyi intézkedéseket a fővárosi, megyei és járási állat-egészségügyi hivatalok rendelik el. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője, Farle Csaba főállatorvos elmondta, a méhek a környezetből és egymástól kontakt módon – például eltájolódás miatt más kaptárba berepülve –, valamint másik méhcsalád spórákat tartalmazó mézének elrablásával fertőződhetnek.

– A védekezés alapja hazánkban a kötelező szemrevételezéses vizsgálat, amikor a lépeket a méhegészségügyi felügyelő ősszel kötelező jelleggel egyszer, és tavasszal a vándorlás előtt a tartó kérésére ingyenesen megvizsgálja. A gyanús esetek laboratóriumi vizsgálatát a NÉBIH végzi el. Ha pozitív az eredmény, megsemmisítjük a méhkasokat, valamint települési zárlatot hozunk öt kilométer sugarú körben, és 60 napig kéthetente minden állományt megvizsgáltatunk – magyarázta a főállatorvos.

Farle Csaba hozzátette, ha a mézet a megbetegedés előtt hatvan napnál régebben kipergették, akkor forgalmazható. Az azutáni méz csak hőkezelten, így süteményekbe belesütve fogyasztható. – A beteg állománnyal együtt talált mézet meg kell semmisíteni, ilyenkor az már nem pergethető vagy sajtolható – mondta a szakember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ajánlóívek: már csak hétfőn

Nagyon kell sietniük azoknak, akik még polgármester- vagy önkormányzatiképviselő-jelöltet akarnak állítani az október 12-i helyhatósági választásra. Tovább olvasom