Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Zelena András lett az új EHÖK-elnök

Szeged - Megválasztotta EHÖK-elnöknek az egyetlen jelöltet, Zelena Andrást a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának választmánya csütörtökön este. A tisztújítást Török Márk exelnök vezette le.
Zelena András a titkos szavazás előtt elmondta: szeretné normalizálni a viszonyt a rektori vezetés és a hallgatói érdekképviselet között úgy, hogy a hallgatói autonómiát tiszteletben tartja. Az elnök megválasztáshoz a választmány kétharmadának támogatásra van szükség, ezt Zelena bőven megkapta: a 34 szavazatból 33 mellette szólt, egyvalaki pedig tartózkodott.

A posztért azért kellett pályázatot kiírni, mert Török Márkot két félévre eltiltották tanulmányai folytatásától. Ettől a félévtől már nem hallgató.
– Amit egy testület az elnökéért meg tud tenni, azt megtettétek. A szervezetnek azonban tovább kell lépnie és happy endnek kell következnie – fogalmazott a korábbi elnök.

Olvasóink írták

  • 7. tantóka 2008. szeptember 30. 17:51
    „Gratulálok neki, végre megfelelő ember a megfelelő helyen! ;)
    Hajrá Zelena Úr! Tegyél rendet, vívj ki elismerést, legyél SIKERES!”
  • 6. Dia114 2008. szeptember 27. 14:12
    „így lehet, tényleg. a többi hökös között is tudok normálisat, de őt szerintem elfogadják mint elnököt.

    Sokra lehet innen vinni András, Almássy Kornélt nézd meg!”
  • 5. zsuzska21 2008. szeptember 27. 12:58
    „Az egész HÖKös bagázsból jelenleg talán Zelena András a legszimpatikusabb ember. Remélem nem Márk fogja a háttérből irányítani a dolgokat..”
  • 4. Dia114 2008. szeptember 27. 10:48
    „Elég jónak tünik az előző cikkes életrajza alapján, és jó hogy békét akar meg hogy egyhangúan rá szavaztak.
    végre nem olyan megosztó személyiség, mint török.
    jó híre lesz megint az ehöknek?”
  • 3. joy 2008. szeptember 27. 09:33
    „Rászvétem Zelenának!
    Kemény meló lesz azt a hatalmas rakást eltakarítani, amit elődje produkált!
    Nagyon nehéz lesz diáktársai és tanárai előtt újból tiszteletet keltő, társadalmi megbecsülést kivívó, értük munkálkodó szervezet hírét elnyernie.”
  • 2. MZX 2008. szeptember 27. 09:02
    „Szerintem meg nincs mit szurkolni neki, mert csak Márk egyik csicskájáról van szó, aki addig beül a posztba, amíg ő visszatér.”
  • 1. etr 2008. szeptember 27. 08:28
    „Szurkolunk Andris! Nagy munka áll előtted, de szerintem sikerül konszolidálnod a helyzetet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az első lakók vonattal jöttek Klebelsbergtelepre

Szeged - Nyolcvan évvel ezelőtt, amikor az első vasutascsaládok ide érkeztek, nem volt se ivóvíz, se… Tovább olvasom