Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Zeneház lett a Korzó

A Széchenyi téren, az egykori Korzó moziban alakították ki a szimfonikusok új székházát. A Korzó Zeneházban a muzsikusok tegnap vették birtokba a moziteremből lett új próbatermüket. A százmilliós beruházást a nyáron fejezik be.
Az önkormányzat a 2006-os költségvetésben hatvanmillió forintot biztosított arra a célra, hogy a szegedi szimfonikusok számára próbateremmé és új székházzá alakítsák át a régi Korzó mozit. – A tervezett összeg nem volt elegendő, ezért két ütemre bontották a beruházást, és a 2007-ben további harmincmillió forintot adott a város a munkálatok befejezésére. A zenekar is elkülönített tízmilliót erre a célra, így a százmilliót is eléri majd a teljes beruházás – mondta Gyüdi Sándor.

Az együttes igazgató-karnagya városvezetők jelenlétében muzsikusaival tegnap vette birtokba a belülről teljesen átalakított épületrészt. Az első próbát Molnár László, a színház zeneigazgatója vezényelte: A windsori víg nők nyitánya csendült fel.

A Korzó volt előcsarnokából négy önálló helyiséget alakítottak ki: külön irodát kapott az igazgató-karnagy, a gazdasági igazgató és a menedzsment. Mivel az egyháznak visszaadott Festő utcai régi székház alapterületének körülbelül a duplája, mintegy 700 négyzetméteres az új, a próbák közti szünetben a muzsikusoknak nem kell többé az utcán toporogni, tágas társalgó és előtér áll a rendelkezésükre. A régi főbejáratot lezárták, a Fekete Sas utca felől alakították ki a Korzó Zeneházzá keresztelt új székház bejáratát. Két kisebb szólampróbatermet is létrehoznak a megfelezett és fallal lezárt karzaton. Szimfonikusaink végre európai körülmények közé kerültek, vendégeik előtt sem kell többé szégyenkezniük.

– Régi álmunk teljesült ezzel, nagyon tetszik az új székház. Az új próbatermünk akusztikája biztosan sokkal jobb lesz. Nem tudtam elképzelni, hogyan lehet átalakítani a Korzót, de az eredmény meggyőző – adott gyors értékelést Kosztándi István koncertmester.

Mint Gyüdi Sándortól megtudtuk, a beruházás második üteme még tart, az ünnepélyes avatást csak szeptemberben, az évadnyitó társulati ülésen tartják. A korábbinál jóval tágasabb, tetszetősebb, légkondicionált próbaterem máris majdnem kész, akusztikai „finomhangolását" használat közben végzik el. Hat felújított moziszéksort is felállítanak majd, amelyen az opera- vagy az oratóriumkórus foglalhat helyet. Kamarakoncerten pótszékekkel akár 180 főnyi közönséget is le tudnak majd itt ültetni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taj-kontroll – adatok nélkül

Tegnaptól kell taj-kártyájuk alapján ellenőrzni a betegeket: fizetnek-e utánuk egészségbiztosítást.… Tovább olvasom