Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Zöldet kapnak a kisposták

Szeged - Lekerülhet a néhány éve feltett lakat a kispostákról – a kormány és a szolgáltató cég elképzelései szerint. Ismét működhet a hivatal ott, ahol ma mobil posta jár a faluban, így megyénk 6 településén, például Kövegyen is. Nálunk 11 fiókot vállalkozók tartanak életben.
– Örülnénk, ha napi négy órában is, de ismét működne postahivatal a faluban. Ehhez helyiséget is adna az önkormányzat. Annak ellenére, hogy a mobil postát megszokta a lakosság. A zöld autó naponta kétszer – reggel és déltájt – érkezik. Levelet és pénzt hoz, de visz is, mert nemcsak az általunk e-ponttá alakított postahivatal előtt várakozik, hanem a falu utcáin is végiggurul, és ahol meglátja a lakó által kitett zöld figyelmeztető táblát, ott megáll, és elviszi a küldeményt – ismerteti a mobil posta működését a megye legkisebb települése, a 448 lelket számláló Kövegy polgármestere, Galgócziné Krobák Mária. Hozzájuk hasonlóan mobil posta szolgálja megyénk 6 települése – többek között Ambrózfalva, Csanádalberti – lakóit is, ebből két helyen felvételi pont is létezik.

Bezáratott 2002-2007 között 6 Csongrád megyei településen összesen 10 hivatalt a Magyar Posta Zrt. Jelenleg 60 településünk közül 56 helyen 86 fiók működik. Az országban közel ezer kistelepülési postahivatalra került lakat. Ezért fogadják örömmel a kétezer lélekszámúnál kisebb falvakban a hírt, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyilatkozatát: a korábban bezárt kispostákat újra kinyitnák, ha az illeszkedik a vidékfejlesztés elképzeléseihez, a lakosság helyben tartásához és a gazdasági növekedéshez.

Mindez a Magyar Posta Zrt. szándékaival összehangban áll – tudtuk meg a cég szóvivőjétől, Hüse Mariannától.

Megyénk 60 települése közül 56 helyen 86 hivatal működik. Fotó:Frank Yvette
Megyénk 60 települése közül 56 helyen 86 hivatal működik. Fotó: Frank Yvette

– Nem vettünk észre semmit a postán belüli változásból, pedig vállalkozó kezébe került az itteni fiók – halljuk Papp Sándortól. A polgármester szerint az 1268 pusztamérgesi elégedett a mostani postával.

Ezer vállalkozót vont be szolgáltatásai fenntartásába a posta. Így privatizálta Csongrád megyében tizenegy hivatalát. Ezek közül hat település – Csongrád-Bokros, Derekegyház, Pusztaszer, Pusztamérges, Kübekháza, Szeged-Szentmihály – postáját az ország második legtöbb, összesen 46 fiókot működtető vállalkozása, az Aurusz Hill Kft. élteti. A cég ügyvezetője, Kovács Judit elárulja: a fiókok árbevételének ismeretében döntöttek arról, mely hivatalok működtetésére pályáznak. A nyírteleki központú cég 180 családnak ad kenyeret, közreműködésével létrejött a postapartnerek és postamesterek érdekvédelmi szervezete. A közbeszerzési eljárás eredményeként birtokba vett helyeken – a postai szolgáltatások biztosítása mellett – bevezették a faxolást és fénymásolást, egyéb kereskedelmi áruk forgalmazását, esetenként az internetszolgáltatást. Most pedig márkás holmik vásárlását teszik lehetővé azzal, hogy elektronikus webáruházukat kiterjesztik a falvakra.

Levelek

A Magyar Posta Zrt. „eredményfáján" az összes árbevételének csaknem fele, 48 százalék a levélforgalomból származik – olvastuk a Postás újságban. A bevételek 29 százaléka a pénzforgalmi szolgáltatásokból (pénzintézeti be- és kifizetések, banki szolgáltatások, egyéb pénzügyi szolgáltatások) származik. A kereskedelmi tevékenység 18 százalékot, a hírlap- és a logisztikai termékek 4-4 százalékot képviselnek.

Olvasóink írták

  • 11. macs 2010. július 29. 16:52
    „Itt valami ellentmondás van. A polgármester asszony szerint végig megy az utcákon, Sapka szerint nem.
    Ki mond igazat?”
  • 10. N.P. 2010. július 29. 16:27
    „Larsson
    " A kisebb falu nyugdíjas lakói mindig otthon vannak, a dolgozók meg be tudják fizetni a nagyobb városokban is a csekkeket." - ahogy ezt Larssonka elképzeli! Mondjuk 8-16,30-ig dolgozol a Bajai úton - hol fizeted be a számlát?
    barkzso
    Nem a falusi kisposták újranyitása ellen van kifogásunk, hanem a városi kisposták ezzel párhuzamos bezárása ellen! Én is úgy hallottam, hogy a kecskésit és egy másikat még novemberben bezárnak, miközben megnyitnak olyan vasútvonalakat ahol naponta 14-en közlekednek.
    nyomdasz63
    "Hát ezektől kitelik !" - a Posta új vezetésére gondoltál?
    "A Kecskési posta nagyon kint van." - a szentmihályiaknak, kecskésieknek, hattyasiaknak nincs KINT!”
  • 9. nyomdasz63 2010. július 29. 14:14
    „Hát ezektől kitelik !
    A Petőfin szinte mindig tömeg van ,nagyrészt iskolásokkal van teli.Aki kocsival jár arra,parkoló/+jegy/gondjai lehetnek.
    A Kecskési posta nagyon kint van.
    Mióta a Boross J. utcai,valamint az állomási bezárt,a móravárosinak a nagytecsó-nagyposta-Petőfi-Kecskés választási lehetősége van.Elvesznek kettőt? Az faja ! Lesz a Napfényben egy kis lyuk.

    -Nemrég hallottam,hogy a Huszár u.-ban is be lehet fizetni állítólag a csekket.

    -A mobilpostáról: A halasi úton,a majsai bekötönél a mobilpstá/s/t személyesen ismerem.
    A postáshölgy /néha szabálytalan/segítsége nélkül nagy gondban volnának a falusi,tanyasi emberek.”
  • 8. h65535 2010. július 29. 12:57
    „1. hozzászólás nyomdasz63 2010.07.29. 09:10
    Csak megerősíteni tudom bignose információját. Úgy néz, ki hogy a Petőfi sgt és Ságvári telepi postát vonják össze a Napfényparkba.
    Csak kérdés, hogy ugyanolyan kis dudva 2 munkahelyes posta lesz-e, mint a nagy Teszkós... mert van rá ész...”
  • 7. sapka 2010. július 29. 12:54
    „xene@freemail.hu!

    Te komolyan azt gondolod, hogy a posta tényleg házhoz megy, ott ahol mobil posta van?
    Egy fenét! Megáll egy autó a régen bezárt posta előtt vagy a falu boltja előtt pl. 9 és fél 10 között, te meg odagyalogolsz a falu másik végéből, miközben nagyon ügyelsz arra, hogy le ne csúszd ezt a hosszú időt!”
  • 6. xene@freemail.hu 2010. július 29. 12:42
    „4. barkzso 2010.07.29. 11:57

    Miért, szerinted van annál kényelmesebb megoldás, hogy a posta házhoz megy??? ::))
    Még a levél feladásáért sem kell elgyalogolni a postáig...és idős embereknél ez sokat jelenthet.....”
  • 5. bignose 2010. július 29. 12:13
    „nyomdasz 63! Nem hiv. forrásból hallottam, hogy a "Napfényes terv" már meg van, csakhogy úgy valahogy, hogy 2 másik postahivatalt zárnak be ezért az egy újért...”
  • 4. barkzso 2010. július 29. 11:57
    „Mennyire tipikus, csak a szoci drukkerek fanyalognak köpködnek...”
  • 3. Larsson 2010. július 29. 10:20
    „Sok értelme van... A kisebb falu nyugdíjas lakói mindig otthon vannak, a dolgozók meg be tudják fizetni a nagyobb városokban is a csekkeket.”
  • 2. macs 2010. július 29. 09:14
    „Nem értem. Kedves Galgócziné Krobák Mária polgármester asszony, az emberek elégedettek az új szolgáltatással, akkor miért erőszakolja vissza a régit?”
  • 1. nyomdasz63 2010. július 29. 09:10
    „Nagy szükség volna a Napfény bevásárlóközpontban is egy kispostára ! A tecsóban a totó-lottós már vagy 3x kérte a lehetőséget-nem engedték !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadászati szabadegyetem

Szeged - A vadászati érdekképviseletek címmel kezdődik holnap délután 4 órakor Pechtol János, az… Tovább olvasom