Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Zöldindulás a választásokon

Csongrád megyében négy zöld párt indulhat a parlamenti választásokon. Az ökopártok vezetői nem tudnak, de nem is akarnak együttműködni. A szervezetek között akad, amely kizárólagosságát hirdeti, más Bali-szigeteki nyaralással csábít.
Tegnapig öt zöld pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság, amely közül négy Csongrád megyében is indulni kíván a parlamenti választásokon. A Zöld Demokraták Szövetsége mind a 176 egyéni választókerületben állít jelöltet – nyilatkozta Erdei Csaba ügyvivő.

A Zöldek Pártját a Zöld Demokraták Szövetségéből kivált ökopolitikusok hozták létre az év elején. Alelnökük, a szegedi Molnár Gyula elmondta: azért jöttek el, mert alapszabály-ellenes módon tartott kongresszust és választott tisztségviselőket a szövetség. A Zöldek Pártja mind a hét megyei körzetben indít képviselőjelöltet, és természetesen állít területi listát is. Molnár szerint a többi ökopárt vagy a jobb-, vagy a baloldalhoz köthető. Sajnálatosnak tartja, hogy a zöldek nem tudnak összefogni. A két éve alakult Zöld Centrum Párt alelnöke szerint magyar specialitás, hogy az ökopolitikusok fúrják egymást. Babos Ferenc elmondta, hogy ők megpróbálták felvenni a kapcsolatot a többi ökopárttal, de azok elzárkóztak az együttműködéstől. A Zöld Centrum Párt úgy tervezi, hogy két jelöltet indít Szegeden és területi listát állít a megyében. A párt kétszemélyes Bali-szigeteki utazást sorsol ki azon szimpatizánsai között, akik kitöltik a három kérdésből álló kérdőívet. A tíz évvel ezelőtt alapított Magyar Szociális Zöld Párt is állít majd területi listát a megyében. Az egyéni körzetben induló jelöltjeiket még keresik. Szamos Gábor koordinátor azt hangsúlyozta, hogy ők az igazi zöldpárt, a többi szervezet csak a nevében zöld. Szamos szerint a zöld összefogás csak álom. Ők kezdeményezték az uniós választáson a zöldek együttes indulását, „de ezt a többiek megtorpedózták". A tavaly október óta létező Élőlánc Magyarországért ökopárt hét megyében és a fővárosban indít jelölteket és állít területi listát. Kajner Péter elnökségi tag elmondta, hogy Csongrád megyében is szerettek volna jelölteket indítani, de nem jött össze.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi kórházat hibáztatja a család

Szűcs Tamásnét háziorvosa tíz nap alatt kétszer utalta be kivizsgálásra a szegedi kórházba. A… Tovább olvasom