Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Zoltánfy-alkotásokat keres a REÖK

Szeged - Legendás szegedi festőművész életmű-kiállítására készül a REÖK: az 1988-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt festőművész, Zoltánfy István idén lenne hatvanöt éves. Számos alkotása magántulajdonban van, ismeretlen gyűjtőknél, ezeket is szeretnék bemutatni a szervezők. A tulajdonosok jelentkezését már várják.
Zoltánfy István szegedi festő, akinek alkotásait mindenki szerette, mára legendává vált a városban. A művész tanárként nevelte a fiatalabb szegedi művészgenerációt is, hiszen a Tömörkény-gimnázium tanára volt. 1988-ban tragikusan fiatalon hunyt el. Mindössze húsz év alatt hatalmas életművet hagyott maga után. Idén lenne hatvanöt éves, ebből az alkalomból nyílik alkotásaiból életmű-kiállítás novemberben, a REÖK-ben.

– Reményeink szerint Zoltánfy István életművének eddigi legnagyobb tárlatát tudjuk megrendezni – mondja Nátyi Róbert, a REÖK művészeti vezetője. – Több mint száz alkotásból álló kiállítást szeretnénk létrehozni. A képeket egyrészt köz-, másrészt magángyűjteményekből várjuk. Utóbbira nagyon számítunk, kincsek felbukkanását reméljük, amelyekre talán már a művész családja sem emlékszik.

Zoltánfy István egyik festménye – ez is szerepel majd a tárlaton.
Zoltánfy István egyik festménye – ez is szerepel majd a tárlaton.

Zoltánfy művészetének központi kérdése a generációk, értékek, emberi kapcsolatok megőrzése volt. Sajátos, egyedi irányultság jellemzi munkáit, stílusában a hűvös tárgyilagosság, a hiperrealizmusra való hajlam mutatkozik meg, szigorú, kristálytiszta szerkezettel. Festményeinek képi világát többnyire a szegedi életből, napsugaras házak, meleg családi otthonok környezetéből vette.

– Az életmű-kiállítással szeretnénk közel hozni Zoltánfy műveit a fiatal közönséghez, azokhoz, akiknek még nem volt alkalmuk megismerkedni vele. Másrészt nem titkolt célunk, hogy a Szegeden nagyon is elismert művészt országosan is ismertté tegyük, hiszen rövid pályája során ez az áttörés sajnos nem történt meg.

A REÖK tehát várja a lappangó Zoltánfy-művek tulajdonosainak jelentkezését a rendezveny@reok.hu e-mail címen.

Három kiállítás egy szabadtéri jeggyel

Még mindig él az akció, hogy a szabadtéri előadásaira szóló jegyekkel ingyenesen tekinthetők meg a REÖK kiállításai – most éppen három tárlat. Csernus Tibor életművét cseles képszerkesztés, felszabadult színvilág jellemzi. Gyarmathy Tihamér elsősorban festő, Pauer Gyula pedig szobrász – itt fordítva mutatkoznak be. A Levendel-kiállítás gyűjtője, dr. Levendel László orvosként ismert képzőművészeket kezelt, akik egy-egy alkotással hálálták meg azt. Ebből a hagyatékból láthatunk számos gyöngyszemet.

(x)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra Chagall-kiállítás

Szeged - Öt magyarországi nagyvárosban láthatják az érdeklődők a Marc Chagall képeiből összeállított vándorkiállítást a Pingvin Patika jóvoltából szeptember 4. és december 20. között. Tovább olvasom