Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Zsemlelopásért is jön a rendőr

Szeged - Csak Szegeden kétezerrel több ügyben kell eljárnia a rendőröknek, ha januártól mindenki náluk jelenti be a 20 ezer forint alatti lopásokat.
Ha valaki 20 ezer forintnál olcsóbb dolgot lop, nem a rendőr, hanem a helyi jegyző bírságol – eddig így volt a kis értékű lopások esetében. A parlament egy hete módosította a törvényt: a jövőben a rendőrség jár el ezekben az ügyekben. Az Országos Rendőr-főkapitányság becslése alapján országosan évente 60–80 ezer pluszeljárást eredményez a módosítás.

A szegedi önkormányzat Általános Igazgatási Irodáján megtudtuk, hogy idén különböző lopási ügyekben november végéig 1760 feljelentés érkezett az önkormányzathoz. – Ezekben az ügyekben 4 millió 812 ezer forint pénzbírságot szabtunk ki, a hátralék jelenleg 2 millió 997 ezer forint – mondta Ácsné Gunda Judit irodavezető.

Januártól a kisebb lopások miatt is riaszthatják a rendőröket. Fotó: Segesvári Csaba
Januártól a kisebb lopások miatt is riaszthatják a rendőröket.
Fotó: Segesvári Csaba

– Csongrád megyében lopás miatt október végéig 4114 nyomozást indítottunk. Az áruházi lopásokról nem vezetünk külön statisztikát – tudtuk meg Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőtől. Ez a több mint 4000 eset hízna fel a csak Szegeden az önkormányzathoz idén beérkezett 1760 feljelentéssel. – Január 1-jétől a 20 ezer forint alatti lopásokban a rendőrség azonnal intézkedik, ha hozzá érkezik be a feljelentés. Az eljárás lefolytatására továbbra is a jegyző jogosult. A rendőrség a jogszabályváltásra felkészíti a munkatársait – mondta a hadnagy.

– Nem hinnénk, hogy ez komolyabb visszatartó erő lenne. Az eddigi szankciók – a lopásról készült jegyzőkönyv elküldése a jegyzőnek, kiskorú esetén a gyámhatóságnak – is elég komolyak voltak – vélekedett Hackl Mónika. A Tesco szóvivője elmondta, hogy kétféle bűnözéssel találkoznak áruházaikban. – Vannak a megélhetési bűnözők, akik általában 20 ezer forint érték fölötti, könnyen eladható árut próbálnak elemelni, mint a márkás ital, a kisebb méretű műszaki cikk. A törvény szerint lopásnak számít az is, ha egy anya az áruházban odaadja gyerekének a zsemlét, aki elmajszolja azt. Ebben az esetben mi jóhiszeműen járunk el, megvárjuk, hogy kifizeti-e a vásárló a termék árát a pénztárnál. Csak akkor lépünk fel, ha nem rendezi a tartozását. Még nem tudjuk, hogy a kisebb esetekben a rendőrséghez forduljunk-e. Eléggé időigényesnek tűnik a dolog – mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 17. csiperke73 2009. december 04. 00:45
    „A lopás így is úgyis bűn ! De ha a boltnak nagyon fáj, védje meg magát azért veszik fel a fizetést a biztonsági őrök ! Régen elég volt a nagyobb áruházakban is pár civil ruhás rendész, most ezek a fekete-huszárok hiába vannak olyan sokan semmit sem érnek!”
  • 16. kakoszeged 2009. december 03. 23:43
    „10. Strat-n!

    ...Ui.: Szoktam adni a gyereknek és ki se fizetem. Nagy dolog...

    ...Szégyeld magad!...<moderálva sértő>”
  • 15. 4Angel 2009. december 03. 18:08
    „Szia mindeni

    Na akkor mehetnek a rendőrök a Tescóba mert ott eszik meg a kaját és még kakaót is isznak rá, ja meg a gyerek kezében a túrórúdi, üdítő a kézbe
    A szülő szépen neveli és jóra a gyerekét, ha 15 év múlva meg sírnak az ilyen szülök, hát miért lett az én gyerekemből tolvaj.
    Hát épen ezért mert abba neveli a gyereket,hogy egyen a boltba. Itt kezdődnek a lopások a szülő neveli bele, itt egy csoki edd meg.
    Milyen példát is mutathat egy ilyen szülő aki maga is egy lopós mert amit nem veszel meg azt lopod.

    ( És nem csak a romákról van szó)”
  • 14. bratyesz 2009. december 03. 14:58
    „Kedves Teo! Olvasd el a Tesco Titkok 2.részét,A csúcsgórék támadása címmel,hidd el hanyatt esel majd tőle!!! A vezetők lopnak,a dolgozókon verik el mert nagy a hiány!:):):):):)”
  • 13. bélás 2009. december 03. 13:46
    „20 ft os zsemlére kimegy? mikor? nincs elég rendőr, és nem hinném hogy fontosabb dolguk nincs. Az autóm tavaly egy éve hogy ellopták bejelentettem személyesen, a kis sünkölyök azt mondta majd hétfőn....
    4 óra elteltével kijöttek és sok elnézést kérve közölték hogy félreértés volt....
    Vicces elképzelni, hogy ezek után valamihez is kimennek.”
  • 12. Teo 2009. december 03. 10:11
    „He he he he
    Olvassátok el a TESCO TITOK című könyvet.
    A bolt vezetői lopnak a legtöbbet. ( plazma tv leárazva 400 Ft-ért, csak főosztály vezetőtöl felfelé )”
  • 11. vuk 2009. december 03. 10:02
    „Igen eloszor kis lopas lesz aztan egyre nagyobb.. 19900 ft-os lopas pont egyenlo sulyu a 20 ft-os zsemlevel ugye?
    Aki 20 ft-os zsemlet lop az utana mast is fog. Es igenis ha odaadod a gyereknek h egye vasarlas alatt, miert olyan kurva nehez a penztarnal kifizetni??”
  • 10. Strat-n 2009. december 03. 09:13
    „Hát, ha nem fizeti ki, nem fizeti ki. Anyuci ne bírja ki, adja oda nyugodtan, és ha elfelejti kifizetni, hát elfelejti. Az igazság harcosai, az előttem szólók közül néhányan, pedig gondolják át ezt újra. 1 zsemléről van szó ember! És a gyerek eszi, nem a tesco előtt árulja 5 Ft-ért. Ez a lopás? Őt kell figyelni? Mindegy igazából, csak kicsit olyan fura nekem. Ui.: Szoktam adni a gyereknek és ki se fizetem. Nagy dolog...”
  • 9. spiler 2009. december 02. 17:22
    „a lopást kell büntetni értékhatár nélkül”
  • 8. flexsnake 2009. december 02. 16:28
    „Valaki itt rendesen benézett valamit :D Eddig sem jöttek ki. Nem is kell. A szabálysértési határ alatt illetve ha elismeri a cselekményt a jegyzőkönyv elég hogy utána az üzlet tesz-e feljelentést vagy sem az ő dolga. Rendőrt eddig is csak akkor hívtak ha 14év alatti az elkövető vagy nem hajlandó együttműködni. Nem azt jelenti hogy két zsömle miatt kimegy a rendőr hanem a feljelentés után a rendőrség jár el. Ez irodai munka.”
  • 7. vidai 2009. december 02. 14:40
    „"A zsemlét majszoló kisgyereket tologató anyukát kapjátok el feltétlenül. Figyeljétek, hogy kifizeti-e a pénztárnál! Ne a tolvajokat, a gyerekes anyukákat büntessétek aki odaadja a 9 Ft-os zsemlét a gyereknek, hogy nálatok tudja költeni a pénzét, addig nyugton van. A legkisebb is számít... ....."

    "Ebben az esetben mi jóhiszeműen járunk el, megvárjuk, hogy kifizeti-e a vásárló a termék árát a pénztárnál. Csak akkor lépünk fel, ha nem rendezi a tartozását."

    először a cikket kellene rendesen elolvasni, aztán szidalmazni...”
  • 6. favágó 2009. december 02. 14:13
    „Minden nagyáruház elé kalodát!:-))) Kíváncsi lennék rá mikor lenne üres!??
    "Az elkapom a tolvajt és lefényképezem, utána kiteszem a képét, hogy itt lopott" című akció nekem tetszett, csak a gombócmannak nem! Mert a tolvajnak jogai vannak!:-(
    Strat-n! Bírja ki anyuci, hogy a zsemlét az ajtón túl adja a gyerek kezébe!”
  • 5. Strat-n 2009. december 02. 14:00
    „A zsemlét majszoló kisgyereket tologató anyukát kapjátok el feltétlenül. Figyeljétek, hogy kifizeti-e a pénztárnál! Ne a tolvajokat, a gyerekes anyukákat büntessétek aki odaadja a 9 Ft-os zsemlét a gyereknek, hogy nálatok tudja költeni a pénzét, addig nyugton van. A legkisebb is számít... <moderálva>”
  • 4. kispanda84 2009. december 02. 13:12
    „riaszthatják... úgysem jönnek majd ki...”
  • 3. Kmetter.Bubi 2009. december 02. 12:31
    „Ez az 20 ezer forintos határ azért nem jó, mert ebbe beletartozik pl. a 15 ezer forintos lopás, ami azért nem két fillér. Ha meg profi a tolvaj, tuti kicentizi, hogy 19 900 forintra jöjjön ki...
    Szerintem az lenne a jó, ha lenne egy határ, ami alatt nem zaklatják a rendőrséget. Mondjuk 5 ezer forint. Az reálisabb lenne.

    Vagy ki lehetne találni egy olyan rendszert (pl. 5 ezer forintig), hogy ha rajtakapják a tolvajt, választhat a jegyzőkönyv (írásos megörökítés) és a munka között. Ez utóbbi esetben pl. egy órát kéne dolgoznia a helyszínen. Ez megalázó is (tolvajműszak), munka is, mégsem marad papíron nyoma.

    Egyébként szerintem vissza kéne hozni a "közösség előtti megszégyenítést" mint büntetési formát. Nem fáj, nem kerül pénzbe, mégis hatásos. Bár a gombócman biztos tiltakozna...”
  • 2. ValakiaSOKKözül 2009. december 02. 11:57
    „Nem az a baj, hogy 2 zsemlét lenyúl valaki....(illetve ez sem jó).... ismerek több olyan boltost akinek egy hajléktalan pár falatért cserében rendbe tartja az üzlet környékét (szemetet összeszedi....)

    Igenis azért fizetem az adót, hogy a rendőrök szedjék csak össze a tolvajokat......nem érdekel, hogy csak 5e forintért lopott épp egy üveg piát, vagy egy rúd szalámit.....a tolvajok többsége nem az éhenhalás szélén áll......<moderálva>”
  • 1. KolompárRómeó 2009. december 02. 10:23
    „A megélhetési bűnözés nem azt jelenti, hogy bemegy a bótba, lop 2 zsömlét, meg fél liter tejet, hogy ne haljon éhen? Mert a 30ezer Ft-os viszki ellopása számomra nem annak tűnik...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajtóvadászat a Kárászon

Különös hajtóvadászatnak lehettek tanúi azok, akik tegnap délután a Kárász utcán jártak: vaddisznó-, őz- és farkasbőrbe bújt fiatalokat ejtettek el vadásznak öltözött társaik. Tovább olvasom