Szegedi Tudományegyetem

2013.04.04. 23:54

Bemutatták Szegeden a Hajós Alfréd-tervet

Szeged - A 31. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelés és Sporttudományi szekciójának megnyitóját az SZTE Tanulmányi és Információs Központban tartották csütörtök délután.

Munkatársunktól

A megnyitót követően bemutatták a Hajós Alfréd-tervet, amely a 2013 és 2020 között hozna változásokat a felsőoktatás sportéletében. [namelink name="Kiss Ádám"], a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke elmondta, a hazai és a nemzetközi élsportban részt vevő hallgatókat, az intézmények közötti versenysportot támogatják a tervvel. Ezenkívül meg kell változtatni a diákok sporthoz való hozzáállását, és a létesítmények fejlesztése is elengedhetetlen. – Jelenleg a hallgatók 10 százaléka sportol, a következő 6-8 évben ezt minimum a duplájára kell emelnünk – jelentette ki a szakember. [namelink name="Szabó Gábor"], a Szegedi Tudományegyetem rektora kifejtette, a sport fontos szocializációs közeg, ezért üdvözli a tervet. Örül a kezdeményezésnek, ugyanakkor hozzátette, az esetlegesen felépülő új sportlétesítmények fenntartására is gondolni kell, amit a szegedi egyetem semmiképp sem tud önerőből megoldani. Ezért arra kérte a döntéshozókat, hogy erre is legyenek tekintettel. [namelink name="Balogh László"], az OTDK most zajló szekciójának elnöke elmondta, ez a program úgy kellett az egyetemi sportéletnek, mint egy falat kenyér, mert az igény mindenkiben megvan a mozgásra. [namelink name="Hüvös László"] humán közszolgáltatási tanácsnok, városi képviselő hangsúlyozta, a sport drága műfaj, de megéri befektetni. Hozzátette, az egyetemnek és a városnak nem szabad párhuzamosan, egymás mellett fejleszteni, összefogással többet profitálhat az egyetemi és a városi sportélet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!