Szentes és környéke

2013.11.04. 19:52

A Pollák Hősei nyerték a versenyt

Szentes - Harc a kincsért elnevezéssel immár ötödször rendeztek kalandvetélkedőt középiskolásoknak október utolsó hétvégéjén Szentesen. Az idei nyertes a Pollák Hősei nevű csapat lett.

Munkatársunktól

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

A hagyományos Harc a kincsért középiskolás kalandtúrát ötödik alkalommal rendezték meg Szentesen, a helyi üdülő- és sportközpontban, az idei verseny A titkok könyvtára alcímet viselte. A különböző fantázianévre elkeresztelt csapatokra változatos feladatok vártak, összemérhették felkészültségüket matracos gyorsasági versenyben, vadászbajnokságban (íjjal, csúzlival, paintballal lőttek, dobócsillaggal és gerellyel hajítottak), térképes feladatban, egy gyufában (ennyivel kellett tüzet gyújtani, hiszen olykor csak ennyi van nálunk túrázáskor), a zsenitáborban pedig tesztkérdésekre válaszoltak. A „Kiút a pokolból" tűzoltóverseny is nagy sikert aratott, valamint a készülő, épülő Kurca-part Kalandparkban a mászófalat, a könnyített és profi kötélpályát teljesítettek a csapatok, a hagyományos kenus verseny pedig a „Fogolymentés a táborból" fantázianevet viselte.

Kalandtúra középiskolás fokon: a tűzoltóversenyt is élvezték a fiatalok. Fotó: Vidovics Ferenc

Kalandtúra középiskolás fokon: a tűzoltóversenyt is élvezték a fiatalok.
Fotó: Vidovics Ferenc

– Minden csapat nagyszerűen küzdött, és igyekezett a maximumot hozni a győzelemért, de csapatszellemben és sportszerűségben minden eddigi Harc a kincsért versenyt felülmúltak a résztvevők. Annak külön örülök, hogy a „Mezgé" ismét indult, és ők is azt vallották: eddigi legjobb csapatukkal indultak a megmérettetésen – értékelt Bertók Róbert főszervező, aki még azt is elárulta: jövőre ismét tavaszi időpontban rendezik meg a szentesi középiskolák kalandvetélkedőjét.

A fogolymentés közben is jól szórakoztak a diákok. Fotó: Vidovics Ferenc

A fogolymentés közben is jól szórakoztak a diákok.
Fotó: Vidovics Ferenc

Végeredmény

1. Pollák Hősei 68, 2. Zsoldos Gladiátorok 52,
3. HMG Kincsvadászok 51 (a jobb csapatindulóért kapott pont döntött a második helyről), 4. Közgé Őrjöngők 48, 5. Mezgé Hortus 46, 6. BJG Arcosok Klubja (Csongrád) 44 ponttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!