Szentes és környéke

2016.06.22. 19:24

Újra faggatják a fiatalokat Szentesen

Újra kérdezik a fiatalokat az igényeikről, nem választják ellenben meg a továbbiakban az év családját - derült ki a szentesi testületi ülésen.

Králik Emese

– Hiányosak az információk. Szentesen közel 6400 gyermek és fiatal él, ebből 483-an válaszoltak a kérdéseinkre, ez nem ad kielégítő képet – fogalmazott Kovács János (Fidesz–KDNP) tegnap a testületi ülésen. – Például a tanárok segítségét is kérhettük volna.


Arról az ifjúsági koncepcióról volt szó, amellyel korábban lapunk is foglalkozott. Internetes kérdőíven tudakolta az önkormányzat: mit szeretnek és mit nem a városban, illetve min változtatnának (2016. június 16.: Koncertet, bulit, strandolást akarnak a szentesi fiatalok). – Húzzuk ki a homokból a fejünket – ezt már a kormánypárti frakció vezetője, Antal Balázs Tibor mondta. – Ha koncerteket akarnak, akkor legyen úgy. Minden téren változtatni kell a régi beidegződéseken, különben Szentes 20-30 év múlva szociális gondozási központ lesz. A polgármester, Szirbik Imre (MSZP) általánosnak nevezte az elöregedést, szerinte nem sokat tehet egy ekkora település a nemzetközi tendenciák ellen. A koncepciót végül mindenesetre első olvasatnak tekintették, a felmérést megismétlik.


Megszűnik Szentesen az Év családja díj. Korábban megírtuk: évről évre egyre kevesebb volt a jelölt, az előterjesztő, a szociális bizottság elnöke, Chomiak Waldemar (Fidesz– KDNP) úgy ítélte meg, ezért komolytalanná vált a dolog. Bár néhány képviselő is hangsúlyozta: maga a testület sem tett meg mindent a jelöltek felkutatásáért, próbálják meg ismét, nagyobb erőbedobással, a többség a rendeletet hatályon kívül helyezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!