Szentes és környéke

2017.09.12. 13:53

5 éve nem hasznosították a visszakért ingatlanokat

Szentes, Magyartés - Szentesen egyelőre nem sikerült megmutatni, hogyan kell jobban csinálni.

Králik Emese

Eddig nem találtak jó gazdát két olyan szentesi ingatlannak, amelyeket pedig éppen azzal a céllal kért vissza az önkormányzat a korábbi használótól, hogy majd így tudnak bele igazán „életet lehelni". A földhivatal alatt lévő diákpincéről és a magyartési ifjúsági táborról van szó.


A két helyiséget a Ve-Ga szövetség használta 2015 végéig. A szentesi ifjúsági és diákélet programjai, megbeszélések, táborok zajlottak a falak között. Lejárt az ötéves hasznosítási szerződésük, a helyhatóság részéről pedig felmerült: nem kellene meghosszabbítani, pályázaton keressenek inkább új gazdát.

A diákpince ajtaja nem úgy néz ki, mint amit gyakran nyitogatnak. Fotó: Králik Emese

A diákpince ajtaja nem úgy néz ki, mint amit gyakran nyitogatnak. Fotó: Králik Emese

A magyartési volt községházát egyelőre nem sikerült felfuttatni – tájékoztatott érdeklődésünkre a körzet fideszes önkormányzati képviselője, Kovács János. – Tudtommal még nem zajlik ott semmi, pályázatra várunk. Felmerült az is, hogy 3 lakást alakítanának ki az épületben, de ezt még át kell gondolni – közölte.


A diákpince sorsáról pedig egy éve döntöttek, akkor egy vállalkozásra bízták. Úgy volt, hogy diákoknak való klub, szórakozóhely lesz benne. Kovács János szerint egyelőre ott semmi nem történt azóta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!