Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

100 milliós hitel a helyi gazdaságnak

Szentes - Idén 100 millió forintot fordíthat a szentesi önkormányzat a helyi gazdaság élénkítésére – tegnap a program harmadik változatát fogadta el a város képviselő-testülete. Az is elhangzott, hogy a település nagyon ráfizet a szemétügyre.
A jövőben ne egy személyben, hanem a lakásügyi bizottság elnökével közösen döntsön a város első embere az önkormányzati bérlakások kiutalásáról – javasolta Gyenes Ágota a grémium beszámolójának tegnapi vitáján. A fideszes képviselő hozzátette, a kisebbségi önkormányzat delegáltja nem vesz részt a bizottsági munkában, pedig szükség lenne rá.

Az elmúlt ciklusban született, de végre nem hajtott határozatok ügyében Kozák János nehezményezte, hogy hiába szerették volna, a mindennapi testnevelésre nem tudott 4 millió forintot áldozni a város ebben a tanévben, közben testületi döntés nélkül Szentes 15 millióval támogatta a budapesti karate-világbajnokság megrendezését. Szirbik Imre erre azt felelte, az elfogadott költségvetésben szerepelt ez a tétel. A szemétügy aktuális problémáit Demeter Attila hozta szóba. Szerinte az önkormányzat nem mehet el szó nélkül amellett, ha a hulladékelhelyezésre kiírt tenderen vesztes csongrádi cég megalapozatlanul támadta meg a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A város év eleje óta ugyanis kétszer annyit fizet a szolgáltatásért, mint amennyit a nyertes cég ajánlott.

A helyi gazdaságélénkítési program tervezete nem tetszett mindenkinek, pedig már a harmadik változat került a testület elé. Kozák János úgy fogalmazott, az előterjesztésben foglaltak nem segítik a kisvállalkozásokat, inkább azoknak a társaságoknak kedveznek, amelyek egyébként is hitelképesek. Horváth István viszont úgy foglalt állást, hogy a munkahelyek megőrzését, újak létrehozását igenis segítené a 100 milliós – egyébként hitelből biztosított – keret. Szirbik Imre leszögezte, nem ingyenpénzt osztogatnak, az elnyerhető összegek visszatérítendő támogatások, a helyi gazdaságot erősíthetik, élénkíthetik.

Olvasóink írták

  • 3. ZORRO 2010. január 30. 22:12
    „"Tobb penzt az embereknek, tobb penzt az onkormanyzatoknak!" Eleg messzire kerult a polgarmaestro es partja a 2002-es valasztasi igereteiktol. Most kuzdhetnek az aranyeremert.”
  • 2. studyfy 2010. január 30. 20:39
    „niemand, nem vitatkozva kijelentéseddel, Te hogy döntöttél volna a helyzetet ismerve?”
  • 1. niemand 2010. január 30. 20:03
    „A minden napos testnevelés a jövő egészségét alapozta volna meg, a Karate VB pedig a jelenlegi vezetést fényezte, kinek mi a fontos?
    Önkormányzati bérlakás kiutalás jó, de kérdem én nem megfelelő számla fizetés és használat esetén vissza is lehet venni? Errök nem szól a fáma! vagy figyelmetlenül olvastam a cikket?
    Sajnos városunk a meggondolatlanul gyakran dönt, erre példa a szemétszállítási ügy is, lásd szemét6díj emelkedés.Fizess szegény fizess!- erre jó vagy még a vezetésnek is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetek óta éheztek a szentesi juhok

Még csütörtökön is találtak elhullott, sebzett és elkóborolt juhokat azon a Szentes környéki tanyán, ahol szerdán 21 állattetemre bukkantak szolnoki állatvédők. Tovább olvasom