Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

250 millió a szentesi kistérségnek

A kistérséggel együtt Szentes több mint 250 millió forintot nyert a dél-alföldi regionális fejlesztési tanács és a megyei területfejlesztési tanács alapjaiból. Ebből az összegből az önerővel együtt mintegy 430 millió forint értékben valósulhatnak meg beruházások.
Ezek között a legnagyobb tétel, százmillió forintot meghaladó költséggel, 18 utcában a burkolat felújítása. A pályázaton nyert pénzből folytatódik ezekben a napokban a Szent Miklós tér korszerűsítése. Szirbik Imre polgármester tegnapi tájékoztatóján azt is elmondta: a közmeghallgatáson megígérte a lakosságnak, hogy kinyitják a Schweidel utcát a szegvári útra, ez is megvalósulhat hamarosan mintegy harmincmillió forintért.

Az idegenforgalom fellendítését is szolgálja a strandon a tanmedence burkolatának felújítása, és annak közelében padlófűtés kiépítése a téli hónapokra. A pályázati pénzből jut továbbá a szentesi és csongrádi térség gasztronómiáját bemutató kiadvány megjelentetésére is, valamint a ligeti néhány régi üdülőház rendbehozatalára. A fejlesztési alapokból jutott Nagymágocsnak, Derekegyháznak, Fábiánsebestyénnek és Szegvárnak is, összesen tízmillió forint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ritkán csaphatnak össze az érvek

Ma este egy asztalhoz ül a Fidesz és az MSZP miniszterelnök-jelöltje – Orbán Viktor és… Tovább olvasom