Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

3,8 millióból szépült meg a szentesi templom

Szentes - Belső felújítás után ünnepi szentmisével adták át vasárnap az 1943-ban felszentelt szentesi, Jókai utcai Jézus Szíve-templomot. A katolikus imaházban a munka idén februárban kezdődött.
Elsősorban a felázott falakat szerették volna alászigetelni, valamit a belső festést elvégezni. Évek óta keresték a megfelelő lehetőségeket, azonban nem találtak alkalmas pályázatot, tudtuk meg Topsi Bálint atyától.

– Úgy döntöttünk, hogy összefogunk, és adományokból, valamint a plébánia költségvetéséből valósítjuk meg mindezt. Átfűrészelési technikával, szigeteléssel szüntettük meg a falak további felázását, erre 1,4 millió forintot használtunk fel. Nagy segítséget jelentett, hogy kedvezményesen jutottunk hozzá egy munkagéphez, amelyet a Békéscsabai Szent Antal Plébánia adott kölcsön. A falak száradása után ismét gyűjtést hirdettünk, az összegből a templom belsejét szándékoztuk kifesteni, restaurálni. Hála a hívek nagylelkűségének, előre lehetett látni, hogy a tervünk meg fog valósulni. Így hát árajánlatokat kértünk, és a legkedvezőbbet kiválasztva július 1-jén elkezdtük a munkát. A hívek ez idő alatt is segítettek pénzzel, de szép számmal voltak, akik saját idejüket feláldozva mindenben segítettek, amiben csak tudtak – közölte az atya.

Motívumokat festettek, márványozták a lábazatot és az oszlopokat. Fotó: DM
Motívumokat festettek, márványozták a lábazatot és az oszlopokat. Fotó: DM

A régi enyves festék eltávolítása után kijavították a hibákat, glettelték a falakat, motívumokat festettek, márványozták a lábazatot és az oszlopokat. A belső munkák költsége 2,4 millió forint volt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki játszik ilyet? – 2 hétig Szentesen

Beszélgetés, népi játék, népdal és néptánc tanulása, kézműveskedés, népmesehallgatás és -olvasás lesz 6-12 éves gyerekeknek. Tovább olvasom