Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

4808 méteres csúcsot hódított meg Baranyi Antal

Szentes - A szentesi Baranyi Antallal a több ezer kilométeres táv teljesítése és a Mont Blanc legyőzése után először a Kossuth téren találkozhattak a helybeliek.
Baranyi Antal kicsivel több mint 3 hét után ért a franciaországi Chamonixba, miután az egyik legkedvesebb élményeként a Genfi-tónál is strandolt és napozott egy kicsit a 33 fokos melegben. Ezután 47 kilométert tekertek 1300 méteres szintemelkedéssel, 12 százalékos emelkedőkön, 75 kilogrammos kerékpárral.

4808 méteres csúcsot hódított meg Baranyi Antal.
4808 méteres csúcsot hódított meg Baranyi Antal.

A túra 25. napján a 2768 méter magasan lévő Les Houches menedékházban voltak, miután reggel elindultak a Mont Blanc csúcs meghódítására. A 26. napon 3865 méter magasan voltak a Goutter tábornál, ahol +3 fok volt és hó fedte a területet. Másnap hajnal 2 órakor keltek és indultak a 4808 méter magas csúcs meghódításra, melyet sikeresen teljesítettek. Majd visszaereszkedtek a 2765 méteren lévő első táborhelyükre (Les Rognes). - 20 kilogrammos hátizsákokat vittünk fel 3800 méterig. 16 órát másztunk, kevés oxigén volt, de sikerült! Köszönöm a Szentesi Hitelszövetkezet támogatását, a zászlójukat fel vittem a csúcsra. Sikerült, amiért ennyit pedáloztam. Fantasztikus volt, 14 év alatt ez volt a legjobb! – árulta el Toncsi.

A következő, pihenő nap után kettéváltak útjaik. Addigi útitársa Tomi Párizsba ment, Toncsi pedig egyedül indult Németországba, ahol előbb elkerékpározott a Duna eredetéhez, majd kerékpárútra kapcsolódott. Ezután Laupen és a Saane folyó, majd Dillingen és Riedlingen következett, ahol ismét társa lett, egy spanyol srác, aki Budapestig tekert vele.

Neustadt és Passau következett, amely településeknél talán minden Németországot átszelő autós és kerékpáros megáll. A 42. napon adta hírül Baranyi Antal, hogy az aznap 182 kilométeres tekeréssel – a megelőző napokban 110-130 kilométeres szakaszokat küzdött le – Magyarországra érkezett, Győrtől 40 kilométerre állt meg, majd a 43. napon 120 kilométert biciklizett, a Duna déli részén táborozott, Süttő falu előtt.

Olvasóink írták

  • 1. hetzer 2012. augusztus 24. 07:14
    „Ki írta ezt a cikket? A helyesírása borzalmas...
    Nem lehet olyan embert alkalmazni, aki tud is írni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ország tortáját kínálják

Az idén is megválasztották Magyarország Tortáját, a bírálóbizottságban szentesi cukrászmester is volt, Füsti Molnár Lajos személyében. Tovább olvasom