Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

49 ittas sofőrt fogtak tavaly Szentesen

Szentes - 24 köszönőlevél és mindössze 3 panasz érkezett az elmúlt évben a szentesi rendőrkapitányságra – hangzott el a nyomozóhatóság keddi sajtótájékoztatóján.
Tavaly 9 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, de ez a növekedés egy sorozatügynek köszönhető. 70 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a kistérségben, az utakon 2 ember vesztette életét. 49 esetben fogtak ittas sofőrt a rendőrök, kábítószerrel kapcsolatosan 26 ügy indult Szentesen, és összesen 5 rablás történt. Az elmúlt öt év viszonylatában 2009-ben volt a legkevesebb közterületi bűncselekmény. Balogh-Szabó Imre rendőrkapitány bejelentette, áprilistól 4 rendőr-szakközépiskolással bővül az állomány, amelynek így 98 százalékos lesz a feltöltöttsége.

Olvasóink írták

  • 9. Okoskatörp 2010. március 10. 17:22
    „Igazad van SSO!
    Engem a kék színű helyzetjelzők miatt vettek le egy tízezressel a T. szegedi segédek itt Szentesen.
    Azelőtt senkit nem zavart, hogy nem fehér.
    Biztos szúrta a szemüket.”
  • 8. pecásolvasó 2010. március 10. 15:53
    „Ezért aztán akkor dolgoznak ha nagyon muszáj!”
  • 7. kisscitrom 2010. március 10. 11:18
    „98%, mi???Hagyjuk már.tudja mindenki, hogy nincs elég rendőr, nincs semmi.
    Aki kicsit belelát, tudja, hogy ez nem így van.
    A 98% ban benne van a 40% kismama, és a 10% semmirekellő.20% főnök, ergo nem csinál semmit, a maradék 28 % próbálna dolgozni, ha lenne benzin, ha lenne normális felszerelés.Ha nem csesztetnék őket folyton fentről, s nem lenne egy 10 perces melóból 90 perces az adminisztráció miatt.
    Jah, meg csendben eltűrik, hogy itt alázzák őket.Jah, nem vagyok rendőr, semmi közöm oda:o)”
  • 6. pecásolvasó 2010. március 10. 10:45
    „A köszönö leveleket valószinü rendör hozzá tartozók írták ! Panasz levél meg talán azért volt oly kevés mert tudja a lakosság hogy úgy sincs értelme!!!!”
  • 5. pillecukor 2010. március 10. 08:54
    „a statisztika az, amivel az embereket át lehet vágni.
    "Balogh-Szabó Imre rendőrkapitány bejelentette, áprilistól 4 rendőr-szakközépiskolással bővül az állomány..." > ennek mi jelentőséget kellene tulajdonítani?!
    4el több, aki majd nagy előszeretettel szedi be a bírságot, hogy meglegyen a kvóta. (?!)”
  • 4. niemand 2010. március 10. 08:45
    „és a többi?”
  • 3. Zander55 2010. március 10. 05:53
    „Nagyon szépek a statisztikák. Arról nem szól a fáma, hogy a sorozatos kerékpár lopásokkal mit kezd a helyi rendőrség. Razziáznak a szórakozó helyeken és közben lezárt kerékpárokat meg eltulajdonítják. A külterületeken, az idős emberek sérelmére elkövetett betörés sorozattal mit kezdenek? Legtöbbször a válasz. A tettes ismeretlen.”
  • 2. keletaru 2010. március 09. 20:03
    „Libás meg disz....s szabadon , ez aztán a jogállam ! Tudjuk az igazság oda át van ! A paraszt megy ahova akar !”
  • 1. SSO 2010. március 09. 19:31
    „A szentesi rendőrök a legkirályabbak! Csak a szegedi gegőzős segédrendőrökkel van a baj... azok agitálnak csak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szili Katalin Szentesen ebédelt

Szentes - Szentesre látogatott Szili Katalin, az országgyűlés korábbi elnöke. A képviselőt Szirbik… Tovább olvasom