Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A kancellár sofőrje nálunk üdül 9 éve

Szentes - A volt német kancellár sofőrje, Kurt Schmidt tizedik nyarát tölti Szentesen. 2003-ban egy kollégája ajánlotta neki a várost, és annyira megtetszett neki és feleségének a Kurca partján, hogy azóta évente 5 hónapon át az üdülőközpont lakói.
Jó estét – üdvözli az üdülőközpont ismerős munkatársait Kurt Schmidt. – Reggelt! – javítja rögtön saját magát, majd zavarában még egyszer elmormolja, hogyan is kellett volna köszönnie a délelőtti melegben. A 71 éves bonni férfi és felesége, Doris törzsvendég a ligeti uszodában.

– Egy volt kollégám szólt 2003-ban, hogy ha Magyarországon járunk, érdemes megnézni Szentest, mert takaros város. Nem vert át, tényleg lenyűgöző a szép környezet, a rendezettség, ami az idegeneket itt fogadja. Annyira megtetszett nekünk a környék, hogy attól fogva az év 12 hónapjából ötöt Szentesen töltünk. Másokat is idecsábítottunk az elmúlt években, jó volt a társaság, de az utóbbi időben néhányan már nem tudtak elutazni. Mi március végén szoktunk jönni, júliusig maradunk, aztán a nyár végén megint visszatérünk néhány hétre a kempingbe – mondta lapunknak a nyugdíjas sofőr.

A volt német kancellár sofőrje, Kurt Schmidt tizedik nyarát tölti Szentesen.
A volt német kancellár sofőrje, Kurt Schmidt tizedik nyarát tölti Szentesen.

Kurt nem akárkinek az autóját vezette: másfél évtizeden keresztül Norbert Blüm munkaügyi miniszter alatt dolgozott, de közben át-átült Helmut Kohl kancellár gépkocsijába is. Az NSZK-t, majd az egyesült Németországot 16 évig vezető kereszténydemokrata kormányfőről elárulta, magánemberként jópofa, igazi széle-hossza személyiség volt, megnyerő derűvel, ugyanakkor – ha politikáról volt szó – megkeményedett, és az igazságosságot képviselte mindenekelőtt.

Bizonyítvány

Három vezetőt ismertünk meg, mióta az üdülőközpontba járunk, és szomorúan tapasztaljuk, hogy egyre rosszabbak a körülmények a strandon. Nagyon hiányzik a tisztaság, amire korábban fokozottabban ügyeltek. A kemping környékén a karbantartások és javítási munkák elmaradnak, vagy késve, a szezonkezdet után fognak hozzá. A hajnali úszás sem megy olyan gördülékenyen, mint néhány éve, mert 8-ig nem lehet belemenni az 50 méteres medencébe. Ígéret volt, hogy nyárra elkészülnek az új mellékhelyiségek, de nem lett ebből sem semmi, pedig szükség lenne rájuk. Pozitívum viszont, hogy a kemping bejáratát átköltöztették, és az árakat is csökkentették – értékelte az üdülőközpont szolgáltatásait Kurt. 
 
Mennyire elterjedt a német nyugdíjasok körében, hogy az év egy jelentős részét nem odahaza töltik? – kérdeztük a házaspárt. – Akinek jó a nyugdíja, és megteheti, az hosszabb-rövidebb időre elutazik otthonról. Amíg dolgoztunk, 3-4 hét szabadsággal rendelkeztünk, de az nem volt elég ahhoz, hogy hosszabb üdülésekre vállalkozzunk. Most időnk, pénzünk és kedvünk is van utazgatni, kíváncsiak vagyunk más országokra, megismerhetünk különböző kultúrákat – felelte Kurt. Napirendjük egyszerű: hajnali úszás, reggeli, olvasás, pihenés a lakókocsinál, ebéd valamelyik helyi étteremben. Mostanában a falovashoz járnak – avat be Doris, de a Galériát, a Liget éttermet és a Hungerit étkezőjét is felkeresték már az évek során. A délután a strandolásé, de kirándulni is szoktak a környéken, este pedig lehörpintenek némi sört a büféknél. – Kellemes, virágos és évről évre szebb Szentes, Magyarországon nem is szoktunk máshol megszállni. Itt kedvesek az emberek, új barátságokat kötöttünk, kellemesen telik az idő a Kurca partján – tette hozzá Kurt.

Olvasóink írták

  • 3. R-69 2012. július 22. 20:06
    „A honlapon a mai napig nem szerepel hogy teljesen új helyen van a bejárat.

    A kempingben a parcellákat ugy osztották ki, hogy többnek is a közepén van egy fa.

    Hetek óta nincs viz a lábmosókban.

    SOROLJAM????”
  • 2. R-69 2012. július 22. 19:33
    „Kedves Puttony!

    Nem sokáig lesznek ott vendégek.
    Az üdülőközpontban akkora hozzá nem értés uralkodik ami taszitja a vendégeket”
  • 1. Puttony 2012. július 11. 16:48
    „Minél többet foglalkozik a Képviselő-testület a stranddal annál kedvezőtlenebb a látogatók véleménye. Miért van ez így?
    Sajnos nem nevezném polgárbarátnak a működését a strandnak. A bevételnövelést ösztönző politika, pedig az egyszerű szenteieket zárja ki a strandról. Néhány éve még a Csongrádi útig álltak az autók egy meleg napon, az elmúlt 14 napban kánikula volt mégsem tapasztaltam hasonlót. Ami a liget szempontjából jó, mert már így is alig van benne fa, ha benézek a kerítésen alig látok tartósan árnyékos területet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs pardon a lakbérhátralékosoknak

Jogosulatlanul használták már évek óta, ezért múlt hét kedden kilakoltattak Szentesen, egy Petőfi utcai önkormányzati bérlakásból egy volt tűzoltót és családját. Tovább olvasom