Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > A kormányfő örült, hogy tüntettek ellene

A kormányfő örült, hogy tüntettek ellene

Szentes - Aki szociális válságot emleget, nem az igazat keresi, hanem a hatalmat – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke csütörtökön országjáró körútjának szentesi állomásán.

Balázsi Irén - 2007.11.08. 21:49
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A reformokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta: azokat jobb meglépni viszonylag gyorsan. Gyurcsányt nem zavarta az ellene folyó tüntetés, amelynek résztvevőit fasisztáknak nevezte.

Hatalmas taps fogadta csütörtökön délután Szentesen, a volt megyeházi konferencia- és kulturális központ nagytermébe belépő Gyurcsány Ferenc kormányfőt, az MSZP elnökét és feleségét Dobrev Klárát. Szirbik Imre polgármester köszöntőjében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez az ország előrébb tud menni, majd azt mondta: „Feri, tiéd a szó!" – Isten hozta önöket, köszönöm, hogy eljöttek – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: – Tessenek előrébb jönni, ne álldogáljanak! Hazánk dolgaira térve azt állította, hogy az ország tele van dolgozó emberekkel, akik jobb világot szeretnének.

Gyurcsány Ferenc a megyeháza nagytermében. Fotó: Tésik Attila

A kormányfő szerint azonban a jobb világot nem méterekben és kilogrammokban mérik. – Nem gondolom, hogy a sikert olcsón fogják adni – állította. Annál is inkább, mivel az elmúlt másfél év teli volt küzdelmekkel. Sokan kérdezik tőle, hogy nem lehetne-e lassabban „csinálni". De Gyurcsány azt vallja: ha változtatni kell, azt jobb megtenni viszonylag gyorsan. Az előző kormányzati ciklust úgy értékelte, hogy tele volt sikerrel és hihetetlenül sok konfliktussal. Mint említette: Szirbikkel átnézték a szentesi eredményeket. A beruházások hallatán azt mondta a miniszterelnök a polgármesternek, hogy „Imre, ez nem lehet az utóbbi 1-2 év" termése, mert annyira hosszú volt a lista. Az országot járva az utóbbi napokban azt tapasztalta Gyurcsány Ferenc, hogy úgy jártak, mint az a család, amely jobban akart boldogulni annál, mint amire telt neki. Vezetőként az a felelőssége – mondta –, hogy beavatkozzon a folyamatokba. Hozzátette: felelősséget vállal azért, hogy átviszi a csapatot a túlsó partra, igyekszik megtalálni a szűk ösvényt. Állítása szerint „a kiigazítás legnehezebb részének a végén vagyunk". Az szerinte sem jó, hogy az idén a jövedelmek vásárlóértéke 4-5 százalékkal csökken. Ugyanakkor tudja, hogy a következő évben már emelkedik a jövedelem és a fogyasztás is. Gyurcsány szerint aki ma szociális válságot emleget, az nem az igazat keresi, hanem a hatalmat. Kitért arra: van, akinek ahhoz van tehetsége, hogy nemzethalált kiált, ha nem ő van hatalmon.

Az egészségügyi reform kapcsán azt említette a kormányfő, hogy azért van szükség a változtatásra, mert az egészségügy hazugságok sokaságának fogságában élt. – Hiába mondják, hogy az egészségügy ingyenes, amikor átsüti a paraszolvencia. Feltette a kérdést: miért nem arról tartanak népszavazást, hogy legyen ingyen a víz, a gáz és a kenyér? Márpedig ha minden ingyen van, akkor arról tartunk majd népszavazást, hogy legyen kommunizmus? – tette fel a kérdést. Gyurcsány szerint az nem megy, hogy „ó, hazám, mennyire szeretlek, de ne legyen vizitdíj!"

Az épület előtt tüntetők kiabálása, dobolása végig behallatszott a terembe. Gyurcsány Ferenc fasisztáknak nevezte őket, hozzátéve: – Az jó, ha ellenem tüntetnek, mert velük nem fújok egy követ. Ő mindenesetre köszöni a választók több mint egymilliós közösségének, hogy nem hátráltak meg, hanem azt mondták neki: tartson ki. Az aggódásuk, szeretetük meg is hatja a miniszterelnököt, aki – bevallása szerint – nem az a fajta, aki feladja.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. stones 2007.11.08. 23:47

Irén, jó az alcím! Ha létezne még a Lúdas Matyi c. újság - az első oldalon lenne! :)



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...