Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

A köz ifjú szolgálóit köszöntötték Szentesen

A szentesi városházán kötetlen beszélgetéssel egybekötött fogadást rendeztek tegnap délután a pályakezdő fiataloknak, akik friss diplomásként közintézményekben találtak maguknak munkát. Mindannyian úgy nyilatkoztak, örülnek a lehetőségnek.
Derűsen szemlélik a világot a pályakezdő diplomások. Fotó: Vidovics Ferenc
A városházi ünnepségre 32 fiatal kapott meghívást, hogy a pályakezdésük alkalmából köszöntsék őket Szentes vezetői. Mindannyian közintézményekben helyezkedtek el, legtöbbjüknek ez az első munkahelye. Szirbik Imre polgármester a tegnapi találkozón azt mondta: akinek megadatott a munkahely, esélyt kapott arra, hogy amit megtanult, hasznosítsa. Ehhez kell még a nyitottság a világra és az emberek problémái iránti érzékenység is. Azt kívánta a polgármester az ünnepelteknek, hogy ne csalódjanak választott hivatásukban.

Szűcs Lajos alpolgármester pedagógusi pályakezdésére emlékezve elmesélte: nekik nem kellett állást keresniük, a diploma megszerzése után bedobták őket a mély vízbe. A fiatalok csillogó szeméből várakozást olvasott ki, és irigyelte is őket, mert nekik még sokszor megadatik az újrakezdés. Az oktatási bizottság elnöke, Oltyán Lajos szerint a friss diplomások ma még a legkorszerűbb tudás birtokában vannak, ám jövőre már nem biztos, hogy ugyanez elmondható.

Marosvásárhelyen szerzett orvosi diplomát Gyerkó Márton és Poszert József. A mosolygó fiatalemberek a szentesi kórházban dolgoznak, és szeretnének letelepedni a városban. A jelenlévők derültségére jó pár pedagógus úgy mutatkozott be, hogy egyelőre nőtlen, de még barátnője sincs. A hódmezővásárhelyi Dér Orsolya Anna és Varga Titanilla a szegedi egyetem jogi karának főiskolai szakán szerzett diplomát. Azt mesélték, hogy általános iskolában egy osztályba jártak, és most Szentesen találkoztak a nyugdíjbiztosítási kirendeltségen. Sokáig kerestek munkahelyet, s most örülnek az állásnak még akkor is, ha utazniuk kell. Tetszik nekik a város, kedvesek az emberek, a városházi fogadást pedig megtiszteltetésnek említették. Mindketten szeretnék, ha meghosszabbítanák majd a szerződésüket.

Szerencsésnek mondta magát a főiskolát végzett védőnő, Demeter Melinda, mert a diploma átvétele után egy héttel már talált munkahelyet a védőnői szolgálatnál. Jó dolog, hogy nem kell izgulnia a vizsgák miatt, no és a fizetéssel is elégedett. Nem szólva arról, ha végez a munkával, úgy osztja be az idejét, ahogy akarja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változott az iskolai büfék kínálata Szentesen

Figyelnek az egészségügyi minisztérium ajánlására a szentesi oktatási intézményekben, bár néhány… Tovább olvasom