Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A legszelídebb Pokol Angyalai: 60 körüliek Szentes egyik legrégebbi rockzenekarának tagjai

Szentes - Legutóbb a szentesi szépségversenyen lépett fel a város legrégebb óta működő rockzenekara, a Hell's Angels, azaz a Pokol Angyalai. Az együttes 1968-ban alakult, majd 2007-ben a legnagyobb egykori vetélytársuk nosztalgiakoncertjére újra összeálltak, és folytatták a közös zenélést.
Egyetlen nosztalgiabulira állt össze még 2007-ben a szentesi Kaméleon együttes, és a hírre szinte azonnal újjáalakult az egykori nagy vetélytárs, a Hell's Angels is. A két zenekar közös koncertje után az utóbbi folytatta a zenélést. A Kaméleon és a Hell's Angels fénykorukban rivalizáltak egymással, presztízskérdés volt, hogy melyikük koncertjét látogatják többen. Figyelemmel kísérték egymást fellépéseit, nemcsak a közönség létszámát, de a konkurens zenekar tagjainak tudását is. A két csapat tagjai néha egymás közt is cserélődtek, Tofán Sándor például mindkettőben muzsikált.

A zenekar a legutóbbi fellépésén. A szerző felvétele
A zenekar a legutóbbi fellépésén.
A szerző felvétele

A Hell's Angels, amelynek repertoárján leginkább a Rolling Stones nótái szerepelnek, azóta is gyakran rendez nosztalgiabulikat. Legutóbb a szentesi szépségfesztiválon léptek fel.

Hell's Angels zenekar


– Egy időben rendszeresen felléptünk, az újjáalakulás után évente rendeztünk egy-egy nagyszabású bulit, ám az utolsó ilyen már ráfizetésesnek bizonyult – mondta Tofán Sándor. A zenekar tagjai ahogy annak idején, úgy most is civilek, azaz olyan amatőr zenészek, akik a hatvanas években a Szabad Európa Rádióban sugárzott dalok hatására kezdtek el maguk is játszani. – A tagokat a közös zenélés élménye és a nosztalgia tartja össze. Viszont egyre ritkábban állunk színpadra, hiszen ahogy mi, úgy közönségünk sem fiatalodik – tette hozzá az énekes, gitáros. A csapat legidősebb tagja egyébként elmúlt 61 éves.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszáz vendéget várnak

A nagymágocsi kastélyotthonban idén is megünneplik az idősek napját. Tovább olvasom