Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

A Petőfi miatt fáj a szíve az egykori szobaaszonynak

A szentesi Bertók Gyuláné Esztike néni (90) 14 évet dolgozott – takarítóként és szobaasszonyként – a helyi Petőfi Szállóban. Az egykor élettel teli épület közel két évtizede pusztul, szinte összeomlik, a város szégyene.
Hoteltörténelem

A Petőfi Szálloda a XIX. század végén a Zöldkoszorú vendégfogadó és kocsma helyén, annak telkén épült, terveit Komor Marcell pesti építész készítette. A Kossuth utcai szárny 1898 nyarán a befejezéséhez közeledett, július 3-án megnyílt az új sörcsarnok. A második ütemben a Petőfi utcai (volt Úri utca) szárny építése történt. Ennek előkészítése 1898. június végén kezdődött meg a Zöldkoszorú maradványainak elbontásával, és 1899. április végére készült el. Az épület felülvizsgálata 1900. szeptember végéig tartott. Az építkezés és berendezés összköltsége 299 ezer forint volt. A Kossuth utcai szárny földszintjén kávéház, sörcsarnok, étterem és korcsma, az emeleten a vendéglős lakása és 33 vendégszoba kapott helyet. A Petőfi utcai szárny emeletén 3 bérlakás és különböző egyleti helyiségek, a földszinten 5 üzlet, az udvari szárnyban a színház. Ez volt a város első villanyvilágítású és légfűtéses központi fűtésű épülete.

– Nagyon szép emlékek fűznek a szentesi Petőfi Szállóhoz, ahová a 60-as években, 44 esztendősen kerültem, és 14 évig dolgoztam ott, takarítóként és szobaasszonyként. De 15 évesen találkoztam először az intézménnyel – mesélte a 90 éves Bertók Gyuláné Esztike néni. Azt mondta, a mai tinédzsereknek, sőt a 20-as, 30-as éveikben járó fiataloknak is furcsa lehet, de a Petőfi a város központjának, szívének számított. A zenekarok dallamai és finom ételillat áradt az utcára.

– Sok volt a vendég a szállóban, az étteremben és a színvonalas szórakozást ígérő, a szállóhoz épült színházteremben. Szerettem a vendégeket, és minden szerénytelenség nélkül állíthatom, ők is kedveltek engem. Keresték az általam takarított szobákat, mert tudták, azokban mindig patyolattisztaságot találnak. A szálló 44 szobája közül 14 tartozott hozzám – mesélte Esztike néni Kisér utcai otthonában, ahol ugyancsak példás rend uralkodott minden helyiségben. – Nincs itt olyan nagy rend, ha édesanyám látná, biztosan megszidna, ő nagyon precíz, tisztaságot szerető asszony volt – árulta el.

Korda György és Koncz Zsuzsa is rendszeres fellépő vendég volt a Petőfi Szállóban, ők is elégedettek voltak Esztike néni munkájával. Többször is beszélgettek vele. A sztárok megosztották vele titkaikat is. 55 évesen nyugdíjba vonult, de visszahívták, ezért a hivatalos nyugállomány után 1 nappal már újra dolgozott. – Nagyon sokat köszönhetek édesapámnak, Varga Istvánnak, aki grófi származású volt, és éppen azért tagadta ki a család, mert rangon alul házasodott, cselédlányt vett nőül. Ezzel minden vagyonát elvesztette. Nagyon korán elveszítettem őt, 46 éves korában. Édesanyámat is, aki csak 31 éves volt, és a mindössze 15 éves öcsémet.

Esztike néni hétéves kutyájával, Rudival. A szerző felvételei
Esztike néni hétéves kutyájával, Rudival. A szerző felvételei

– Egyedül kellett helytállnom az életben, végig tiszta, tisztességes maradtam, akadt orvos, ügyvéd kérőm is, de én Bertók Gyulát választottam, mert összeillettünk, hozzám hasonlóan szegény volt, kubikosként dolgozott. Hozzá és édesanyámhoz is írtam verseket, és naplót is vezettem, feljegyezve a Petőfi Szállóban történteket.

Siralmas állapotban van a szentesi Petőfi Szálló.
Siralmas állapotban van a szentesi Petőfi Szálló.

– Fáj a szívem, amikor látom, milyen siralmas állapotban van most a Petőfi, és semmi esély sincs arra, hogy újra a régi fényében pompázzon, és Szentes büszkesége legyen. Több mint két évtizede nem működik, a szobákat bezárták, az ott lévő szép, értékes festmények raktárba kerültek. Amikor én végleg elbúcsúztam a szállodától, még rendben volt minden – mondta szomorúan. Napjait két cicája és 7 éves kutyája, Rudi varázsolja vidámabbá, de arra nem sok esélyt lát, hogy a közeljövőben újra a Petőfi Szállóban ebédelhessen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádi és szentesi diák New Yorkban

Csodálatos élményekkel gazdagodtak, de azt is megtanulták, hogy nem szabad elhinni mindent, amit a városról mesélnek. Tovább olvasom