Az Űrvilág internetes oldal hírlevelén látta meg az amerikai űrakadémia pályázati felhívását a szentesi Aranyi László, aki oktatási-szakmai múltja és tudományos kutatási eredményei alapján meg is nyerte az utazást az Alabama állambeli Huntsville-be. A szentesi Deák Ferenc Általános Iskola angol–informatika szakos tanára nagyon örült, hogy részt vehet az űrakadémia képzésén. Gyermekkori álma beteljesülésének tartotta, hogy ha nem is jut mindjárt az űrbe, de legalább az űrközpontban eltölthet egy hetet. Mégpedig úgy, hogy ennek összes költségét a pályázat kiírói állták. Elmondta: egy ilyen kiképzésért hárommillió dollárt fizetnek az űrturisták.
 |
Aranyi László nem bánja, ha mosolyognak rajta. Fotó: Tésik Attila |
Az űrakadémiára 44 országból érkeztek tanárok, hazánkat Aranyi László képviselte a sátoraljaújhelyi Kuczik Júliával. A földi kiképzőközpontban megkapták a repülési egyenruhájukat, és ugyanazokon az eszközökön gyakoroltak, mint amelyeken az űrhajósok szoktak. Ez olyan terület, ahova civil nem teheti be a lábát. Nagy élményt jelentett számára, hogy előadást tartott nekik Storey Musgrave asztronauta is, aki már hatszor járt a világűrben. Mindazokat a helyzeteket szimulálták a földi bázison, amelyekkel a világűrben találkoznak az űrhajósok. A 46 éves pedagógus szerint a súlytalanság állapotában a hétköznapi dolgok – az étkezés és a tisztálkodás, valamint az űrvécé használata – bizonyultak a legbonyolultabbaknak. A gyakorlatok során Aranyi László volt a repülésigazgató. Büszke volt földijére, Gera Józsefre, a NASA nyugalmazott mérnökére, Szentes díszpolgárára. Az űrmúzeum bejárata előtt áll az SR–71 űrhajó egyik példánya, amelynek sebességi rekordját máig nem döntötte meg senki.
 |
Bevetés után. A boldog csapat szimulált űrsétáról tért vissza az űrállomásra. Fotó: DM/DV |
– Az alapkiképzésen mindazt megcsináltuk a Földön, amit az űrhajósok a világűrben – mondta Aranyi László. A legnehezebb feladat számára a katapultálás volt: negyven méterre lőtték fel. A szentesi tanár reménykedik abban, hogy jövőre is elmehet az űrakadémiára.
Telket vett a HoldonAranyi László tíz éve vett egy Szentes nagyságú területet a Holdon. Azt mondja, hogy 15 ezer forintot fizetett érte. Bízik abban, hogy eljut a holdbeli telkére. Elmondása szerint gyémántot fog bányászni ottani földjén, mert bányászati tevékenységre is van jogosítványa. Egyébként pedig ha leesne telkére egy űrszonda, akkor – állítása szerint – birtokháborításért tetemes összeg járna neki. A tanár szerint mindenkit bolondnak néztek a maga korában.