Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

A szentesi képviselő, Esztike néni virággal versenyez

Szentes - Még sosem volt első a Virágszínvonalasabb Szentesért elnevezésű versenyen Ollai Istvánné. A független képviselő nem bánja ezt, hiszen a virágültetéssel elsősorban példát akar mutatni a kisérieknek.
A Mentő utcai ház előtt minden nyáron hatalmas kelyhekben pompáznak a rózsák, ez Ollai Istvánné kedvenc virága. Szerinte a kertes házak utcai virágágyai árulnak el legtöbbet az ott lakókról, díszítik legszebben az utcát, ezért is igyekszik példát mutatni. A kiséri városrész képviselője gondos kertálpoló, hetvenöt évesen mindent maga csinál, nem bíz semmit kertészre, nincs szüksége segítségre. Esztike néni korát meghazudtoló módon bámulatos munkabírással rendelkezik, mert a növények gondozása mellett nem csak a közügyek képviseletére, de a szegények megsegítésére is jut ideje. Munkatársunknak a virágokhoz fűződő viszonyával kapcsolatban idézte a mondást: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet„ . Nagyon büszke a futórózsára, amit édesanyja kertjéből hozott el, az minden május 25-ére, a születés- és névnapjára teljes egészében pompázik.

Ollai Istvánné most az őszirózsákra büszke
Ollai Istvánné most az őszirózsákra büszke

A nagymamák tavaszán maga osztja a kerti kapuból a város által adományozott virágokat a környékbelieknek és a város más részeiből érkezőknek, de most ősszel legnagyobb figyelmet természetesen az őszirózsáknak szentel. A sárgában is lilában nyíló virágokat viszi a temetőbe, ahová egyébként elhunyt családtagjai miatt gyakran jár. Amikor néhány napja rossz idő lett, gyorsan biztonságos helyre tette a futó muskátlikat, abból összesen száz tő virága van. Nagy kedvvel gondozza a görög muskátlit, amit az Égei-tenger partjáról hozott magának egy nyáron, de a szőregi rózsafesztivált sem mulasztotta el, hogy bővítse a repertoárt. Mint mondta, soha életében nem látott még annyi gyönyörű rózsát, annyiféle színben pompázni, mint ott. Ötven tövet vásárolt akkor, előnyben részesítette a lila színűeket. A kertjében egyébként az unokái kedvéért kerti törpéket tart, összesen hetet, a kis csapathoz egyszer aztán kiegészítésképpen kapott egy Hófehérkét is. Szavai szerint a folyosóján nevelgetett szobapáfrányokat általában irígylik tőle, sokan kíváncsian megnézik a selyemvirágokkal, magyaros stílusban berendezett ebédlőjét is.

A kert gondozásával Esztike néni elöl akar járni a Kisérben, a városrészt egyébként sokan úgy emlegetik Szentesen, hogy az „egy külön köztársaság„. Együtt gondolkodnak és együtt cselekszenek az itt élők, összetartóak és segítenek egymásnak. Ollai Istvánné tehát azokra is büszke, akik miatta kaptak kedvet a virágültetéshez, velük együtt lesz egyre szebb a Kisér.

Még sosem volt első

Évek óta megrendezik a Virágszínvonalasabb Szentesért elnevezésű versenyt a városban, Esztike néni minden alkalommal benevez, de még sosem volt első. Tavaly például a második, idén a harmadik helyet szerezte meg és nyert vásárlási utalványt. A képviselőnő – aki egyébként motorral jár – az utalványból fűnyírót fog vásárolni, hogy megkönnyítse a kerti munkáját. Nem bánja, hogy még nem végzett az élen, a virágot akkor is megkapálja, ha nem ér el helyezést. Az idei versenyt családi ház kategóriában Marton Györgyné, munkahely kategóriában a Damjanich utcai óvoda, társasház kategóriában pedig a Honvéd utca 24. nyerte.

Olvasóink írták

  • 9. zeller 2008. november 03. 05:46
    „Igen,"etikátlan....."
    7.!
    Egy képviselőnek mi a dolga?Bizalmat,pénzt kap a munkájáért.
    A"büdös bunkó"az, aki így minősít!”
  • 8. réparetek 2008. október 30. 12:32
    „Kedves Gagarin!

    A stílus maga az ember.... értheted magadra is:).”
  • 7. gagarin 2008. október 29. 19:31
    „Undorítóak vagytok.Azért akkor örülök az a szenny lelketek,mikor kijárja nektek a csatornát,meg kicrkuszolja nektek a sónapokat.Büdös bunkók....”
  • 6. réparetek fun 2008. október 28. 16:39
    „ez a réparetek mondhat valamit..........
    de valamivel ki kell tölteni az újságot.”
  • 5. réparetek 2008. október 28. 08:22
    „Osztom "zöldség" véleményét a nagytiszteletű képviselő asszonyról. A családunknak volt "szerencséje" megtapasztalni áldásosnak nem nevezhető tevékenységét. Álszentség a részéről a "jóságos nagymamaként" való bemutatkozás is, hiszen állandóan hol az egyik, hol a másik családtagjával nincs beszélő viszonyban.

    A kertje pedig nem "utcaképi" jelentőségű (a díjazás fő szempontja) és nem is hűdeszép, szerintem csak a lehengerlő, ellentmondást nem tűrő stílusának köszönheti azt, hogy nem merik kihagyni a díjazottak közül.”
  • 4. szbarat 2008. október 28. 08:01
    „Ez a legfontosabb hír,hogy Szentesen a vénasszonynak milyen kertje?!”
  • 3. Zsuuu 2008. október 28. 07:44
    „Azért mi szeretjük sokan.
    Nevezz be te is minden évben, megteheted.”
  • 2. zöldség 2008. október 27. 19:58
    „Hát még sok egyéb más is....
    Soook sooook egyéb más is ...”
  • 1. réparetek 2008. október 27. 18:21
    „Véleményem szerint enyhén szólva is etikátlan a nagytiszteletű képviselő asszonytól a versenyen minden évben történő elindulás....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újratemették Koszta Józsefet

Szentes - Újratemették Koszta József Kossuth-díjas festőművészt és feleségét a szentesi Kálvária… Tovább olvasom