Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

A szentesi kötélugrók jeleskedtek az országos bajnokságon

Szentes - A szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskolában évek óta működik a kötélugró szakkör, melynek tagjai immár harmadik esztendeje sikeresen vesznek részt a különböző megyei és országos versenyeken.
A szakkör vezetője Mihály Ferencné Gitta elmondta, hogy a közelmúltban a zákányszéki országos bajnokságon vettek részt. 12 csapat 62 versenyzője nevezett öt korosztályban, 9 versenyszámban. A szentesi iskola csapatát 3 korcsoport hat versenyzője képviselte. A kétnapos rendezvényt hosszú felkészülés előzte meg. Lelkesen készültek a gyerekek gyorsasági, állóképességi, zenés szabadon választott gyakorlatokkal az egyéni, páros és csapat kategóriában.

- Az ország legjobb kötélugró egyesületeivel szemben mérettük meg magunkat, és büszkén mondhatom, a kitartó munkát hatalmas siker koronázta. A gyerekek igazán a legjobb formájukat hozták, maximálisan helyt álltak a versenyen. Ezt az eredmények is bizonyítják. Húsz oklevelet és 7 érmet hoztunk el, hárman országos bajnoki címet is szereztek a szentesi fiatalok – árulta el a szakkör vezetője.

A szentesi kötélugrók jeleskedtek az országos bajnokságon.
A szentesi kötélugrók jeleskedtek az országos bajnokságon.

Varga Dorina (2. osztályos) mini kategóriában és minden egyéni versenyszámban, így összetettben is első lett, országos bajnoki címet szerzett. Andrikó Noémi és Vass Vivien (4. osztályosok) a páros versenyszámokban kerekedtek mindenki fölé, és ők párosban lettek országos bajnokok. A formáció kategóriában pontegyenlőséggel végeztek a 2. helyen. A csapat tagja még Kiss Nikolett, Táborosi Réka (4. osztályosok) és Varga Máté (5. o.) volt.

- Igen kemény munka áll mögöttünk, és előttünk is, hiszen továbbra is szeretnénk versenyeken részt venni, minél magasabb szintre eljutni. Ehhez azonban sok pénz kell, mert a nevezés, az utazás mind-mind igen költséges. Éppen ezért támogatókat is keresünk, és nagyon boldog lennék, ha a pénzhiány nem gördítene akadályt elénk, nem kellene egyetlen versenyt sem lemondanunk, mert nem tudjuk kifizetni a nevezési díjat – beszélt a szakkör nehézségeiről Mihály Ferencné Gitta.

A bajnokság eredményei:
Egyéni: gyorsasági kategória: 1. Varga Dorina, 3. Andrikó Noémi. Szabadon választott: 1. Varga Dorina, 2. Vass Vivien, 3. Varga Máté. Összetett: 1. Varga Dorina, 2. Vass Vivien, 5. Andrikó Noémi, 5. Varga Máté. Páros: 1. Andrikó Noémi - Vass Vivien gyorsasági, szabadon választott és összetett kategóriában is.
Formációs verseny: (a csapat tagjai: Andrikó Noémi - Vass Vivien - Varga Dorina és Kis Nikolett) gyorsasági 1., szabadon választott és összetett kategóriában 2. hely.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maszkabállal, felvonulással űzték a telet Szentesen

11. alkalommal búcsúztatták a szentesiek a telet ezen a hétvégén. A szlovén busók az utcákat járva és az iskolákba is betérve igyekeztek a hangulatot felforrósítani. Tovább olvasom