Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

A szentesi századosnak a toll a fegyvere

Szentes - Cikkeket ír, fotózik, protokolleseményeket szervez – pedig hivatásos katona. A szentesi ezred sajtósa a nemzeti ünnepen érdemjelet vehetett át munkájáért a honvédelmi minisztertől.
– A civil életből indultam, mezőgazdasági gépész üzemmérnök vagyok, 2000-ben jelentkeztem a honvédséghez. Békéscsabán, a lokátorosoknál kezdtem a katonai pályát, majd a békéscsabai hadkiegészítő parancsnokságra kerültem, ahol a sorkatonák bevonultatásával foglalkoztam. Mivel 2004 novemberében megszűnt a sorkatonai rendszer, megszűnt a feladat is, ezt követően jöttem Szentesre – vallott a pályájáról Juhász László, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred kommunikációs tisztje.

Juhász László fényképezőgéppel, laptoppal szolgálja a hazát. A szerző felvétele
Juhász László fényképezőgéppel, laptoppal szolgálja a hazát. A szerző felvétele

A 47 éves százados a március 15-i ünnep alkalmából kiemelkedő munkájáért Hende Csaba honvédelmi minisztertől a Szolgálati érdemjel bronz fokozatát vehette át a fővárosban, a Stefánia-palotában.
Az első feladatok Szentesen még nem a kommunikációval álltak kapcsolatban, emlékezett vissza a műszaki alakulat sajtósa. Az akkori dandár hídépítő zászlóaljában személyügyi munkával foglalkozott, 2007 óta látja el jelenlegi beosztását.

Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

– Változatos munka, apróságokból és látványos feladatokból is áll. Egyrészt gondoskodom arról, hogy jól működjön az ezred külső és belső információáramlása. Tartom a kapcsolatot a civil szférával, tájékoztatást nyújtok a sajtónak, illetve fordítva: gondoskodom arról, hogy minden szükséges tájékoztatást megkapjon az ezred állománya. A protokollrendezvények szervezésében és lebonyolításában is sok feladat hárul rám, valamint részt veszek az alakulatról megjelenő sajtóanyagok összeállításában – részletezte Juhász László. Örömmel töltötte el, hogy elöljárói felterjesztették a szolgálati érdemjelre, megtiszteltetés volt számára, hogy elismerik a munkáját, árulta el a százados.

Ahogy az egyenruhás pályafutása elején, hivatalosan ma is a Békés megyei Újkígyóson él, a hétvégéket tölti otthon. A kétlaki élet ugyan nem könnyű, mondta, de közös döntéssel vállalta ezt a család, amelyről még azt is elárulta, hogy a lánya Szegeden egyetemista, és nem kapott kedvet az édesapjától az egyenruhához: gyógypedagógusnak készül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolai véradás

A Vöröskereszt és a kórház vérellátó osztálya hétfőn 8-tól 12 óráig a Zsoldos-középiskolában szervez kiszállásos véradást. Tovább olvasom