Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

A vasutasok lassú halálra készülnek

A Szentes-Orosháza és Makó-Hódmezővásárhely közötti vasúti szárnyvonalak jövője még mindig bizonytalan. Egy hónapja felröppent, hogy jövőre csak a fővonalakon lehet majd közlekedni. A vasutasok kételkednek a jövőjükben és lassú halálra készülnek.
A szentesi vasútállomáson pénteken délben körülbelül tíz utas és tíz vasutas tartózkodott egyszerre. A boldog békeidőkben épült állomás tervezője a jelenleginél jóval nagyobb utasforgalommal számolt, hiszen egy évszázada tömegek használták a vonatot. Az Orosházáról érkező, Bz motorkocsiról leszálló Bede András szerint a vasút megmenekülése vagy halála csak a politikusoktól függ. Az állomást átfújó erős szélben a pályamester kijelentette: ő úgy érzi, hogy a vasút tönkretétele a cél. Szerinte ezt célozza az is, hogy a vasúti menetjegyek árát szinkronba hozták a buszjegyek árával, így aztán még kevesebben utaznak majd szerinte a kevésbé kényelmes vasúton.

A makóiak is figyelik a híreket

– Hivatalosan soha semmit nem közölnek a MÁV dolgozóival – mondta Dancsi György. A makói állomásfőnök kollégáival együtt figyeli a híreket és az internetről tájékozódik, ha tudni szeretne valamit a szárnyvonalakról. Úgy látja, nincsenek összehangolt elképzelések. Az adatokra épülő tervek pedig gyenge lábakon állnak, mert többféle forgalomszámlálás létezik, többféle eredménnyel.

A pályamester úgy tudja, hogy 2008-ban Szentesről csak Szolnokra lehet majd utazni vonattal, az Uzsgyival. Se Vásárhely, se Kiskunfélegyháza, se Orosháza irányába nem indul majd szerelvény, ez itt legalább száz ember munkahelyébe kerül. Orosz Attila pályafenntartó szerint, ha megvalósulnak a leépítések, akkor családok ezrei kerülnek lehetetlen helyzetbe szerte az országban. A szentesi vasutasok szerint reform címszó alatt lényegében rombolás folyik.

Az állomásfőnök helyettese viszont nagyon óvatos volt. A vasúti vonalak jövőjére vonatkozó kérdésünkre Bozó Tibor csak annyit mondott: kis ember ő ahhoz, hogy erre válaszoljon. Sipos Tamás forgalmista viszont úgy vélte, egyre kilátástalanabb a helyzetük. Tavaly decemberben már a legrosszabbra készültek a szentesiek. A beígért vonalszüneteltetés helyett azonban maradt minden a régiben. Egy hónapja újra felröppent a hír a megszűnésről, de azóta semmi sem történt. A bizonytalanság a munkahely szempontjából kedvezőtlenül érinti a vasutasokat, nem tudják, mire készüljenek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szász Lula Szegváron

Szegváron járt tegnap Szász Lula, Szász Endre grafikusművész özvegye, aki szeretné méltó helyen… Tovább olvasom