Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

A vízminőség jó, de csak jövőre kotorják ki a Kurca felső szakaszát

Csak jövőre kezdik meg a Kurca folyó Szentes fölötti szakaszának kotrását. Az ok: a tervmódosítások engedélyeire még várni kell.
Csak jövőre kezdődhet meg a Kurca város feletti és alatti szakászának kotrása, illetve három zsilipének átépítése – kisebb tervmódosítások jóváhagyása még most sem zárult le, így egyelőre a közbeszerzési eljárást sem írták ki a 685 milliós fejlesztésre.

Augusztus végéig 12,2 millió köbméter vizet juttattak a Kurca-rendszerbe, ebből 7,5 milliót öntözővízként értékesítettek a vízügyesek.
Másfél éve 685 milliós támogatást nyert az Atikövizig arra, hogy a Kurca Szentes és Szegvár közötti zsilipjeit korszerűsítsék, illetve egyes szakaszokon kikotorják a medret, de a nagyszabású fejlesztés egyelőre nem kezdődhetett meg. A kiviteli- és tendertervek 2012. április végére elkészültek, mely tervekben – néhány tételt érintően – változások történtek – tudtuk meg Kozák Pétertől.

A vízügyi igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta: a változások a pályázatban szereplő és korábban ismert műszaki tartalmat alapjaiban nem változtatták meg. A tervek szerint a város fölötti részen a Bikaistállói és Zuhogó közötti 3 kilométeres mederszakasz teljes, illetve a Szentes-Szegvár közötti 7 kilométeres szakasz részleges kotrása valósulhat meg az elnyert összegből, továbbá 3 vízkormányzó műtárgy (Mindszentnél az Albertcsőszházi, Szegvárnál a T-3 jelű, és Szentes alatt a Talomi tiltó) átépítése.

Kiváló a vízminőség a Kurca felső szakaszán (Fotó: Szentesi Élet)
Kiváló a vízminőség a Kurca felső szakaszán (Fotó: Szentesi Élet)


 Augusztus 31-ig a Kurca főcsatornába 9,5 millió köbméter öntözővíz került szivattyúval beemelésre a Hármas-Körösből, valamint 2,7 millió köbméter öntözővíz került átvezetésre a Szarvas-Kákai öntözőrendszerből a Kórógyéren és a Vekeréren keresztül a Kurca rendszerbe. A Kurca rendszerben, azaz a Kurca főcsatornán, a Veker-éren, a Kórógy-éren és a Ludas-éren 2012. augusztus 31-ig összesen 7,5 millió köbméter öntözővizet értékesített a vízügy.
Ennek ellenére az érvényben lévő támogatási szerződés vonatkozó előírásai szerint a végrehajtott változásokat hivatalosan át kellett vezettetni a közreműködő szervezetnél, majd a változások jóváhagyatását követően lehetett a közbeszerzési dokumentációt elkészíttetni. Ennek fejében adhatnak ki minőségbiztosítási tanúsítványt, amely nélkül nem indítható meg a közbeszerzési eljárás. Jelenleg a közreműködő szervezet részéről kiállított tanúsítvány már a vízügyesek rendelkezésére áll, és várhatóan október elejéig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is kiadja ezt a dokumentumot.

A munkálatok idején a kivitelezőnek kell majd biztosítania a vizek továbbvezetésének lehetőségét, így előre láthatóan nem lesz sem a belvízelvezetéssel, sem pedig a mezőgazdasági vízszolgáltatással probléma. Azonban a kotrási munkák idején (2013. július 15-október 31.) vízszintcsökkenésre lehet számítani.

Az elmúlt hónapok aszályos időszaka a horgászoknak kedvezett leginkább, a lapunkhoz eljutott információk szerint régen nem tapasztaltak ilyen kiváló vízminőséget a Kurcán felső szakaszán. Mint megtudtuk: a Hármas-Körösből március óta összesen 9,5 millió köbméter víz került beemelésre, így a Kurca legfelső szakaszán "tiszta Körös víz" van. A folyamatos öntözővíz kivételek miatti állandó vízmozgás-vízcsere biztosította azt, hogy a nagy melegek ellenére sem romlott a víz minősége.



Olvasóink írták

  • 1. xenopus 2012. október 05. 17:15
    „Nem értek hozzá, de ha kiváló a vízminőség, akkor miért nyúlnak hozzá? Mindszentem a kiskurcának nézték már a vízminőségét? Az rendben volt? Mert hogy az ismét fel volt fordulva az idén és tavaly is vastag békalencse borította el az egész vízfelületét. Elő fog egyszer az fordulni hogy erre is jusson "szakértelem" ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentesi megemlékezés az aradi vértanúkra

Az aradi 13 vértanúra emlékezik a szentesi önkormányzat október 5-én. A szentesi Koszta József… Tovább olvasom