Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Ágyúval lövik az eget

Szentes - Nem tologatja a felhőket és nem okoz aszályt – egyszerűen egy nagyon hasznos eszköz a jégágyú. Egy szentesi gazdaságban tavasz óta használják, a cég vezetői nem bánták meg a beruházást.
Megelégelték, hogy rendszeresen elveri a jég a termésüket, ezért úgy határoztak a szentesi Alma Kft. tulajdonosai, hogy felveszik a kesztyűt és szembe szállnak a természet erőivel. Tavasszal egy jégvédelmi ágyút vásároltak – azóta kiderült: nagyon jó döntés volt. A helyettes ügyvezető igazgató szerint idén már három alkalommal menekült meg a 40 hektáros barackos- és almáskert.

Acetilén és levegő keveréke robban be a jégvédelmi ágyúban, magyarázza Jernei Zoltán. A szerző felvétele.
Acetilén és levegő keveréke robban be a jégvédelmi ágyúban, magyarázza Jernei Zoltán.
A szerző felvétele.
– Az utóbbi hat évben gyakori volt a jégkár, volt olyan esztendő, hogy többször is kaptunk a kéretlen égi áldásból – fogalmazott Jernei Zoltán. – Hazánkban egyelőre talán tíz gazdaságot védenek ezzel a nagyon egyszerű elven működő eszközzel. Veszély esetén pár másodpercenként egy hatalmas tartályban acetilén és levegő keveréke robban be, a hanghullámok pedig egyre növekvő, koncentrikus körökben egy hatméteres kéményen át az ég felé törnek. Tulajdonképpen egy gigantikus tölcsér alakul ki, amelyben meleg levegő áramlik fölfelé. A felhőzetben így előbb-utóbb magasabbra tolódik az úgynevezett nullapont, ahol a víz jéggé fagy. Mivel a keletkezett jégszemcsék 3000 helyett akár 6000 métert zuhannak, szinte biztosan elolvadnak, mire földet érnek.

A közhiedelemmel ellentétben tehát az eszköz nem hajtja sehová a felhőket, és aszályt sem okoz, utalt a szakember a jégágyú körüli félreértésekre. Az időjárás egyre szélsőségesebb, így Jernei Zoltán szerint hamarosan más gazdaságok is felismerik majd a hatékonyságát. Bár hallott már ellenkező tervekről, de egyelőre engedélyekhez sem kötik a beüzemelését.

– Saját zsebből, mintegy 13 millió forintból vásároltuk Belgiumban. Első hallásra drágának tűnhet, de korábban egy évben akár kettőnek az árát is elvitte a fagyott csapadék. Egy jégháló költségeinek mindenesetre így is töredékébe került. A fenntartása egy szezonban 300 ezer forint, a szükséges áramot napelem szolgáltatja.

A kft. munkatársai az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapját figyelik. Ha jégverés várható a gazdaság fölött, mobiltelefonnal indítják be az egy kilométeres hatósugarú eszközt, amely egy-egy alkalommal 15 percig üzemel.

Olvasóink írták

  • 9. feketeribizli 2012. augusztus 14. 22:00
    „A környéken szoktam legeltetni, így látom és hallom, hogy mikor "durrogtat" a fent nevezett - sokszor híre-hamva sincs a jégnek, amikor lőnek. Csakhogy azt is látom, hogy ettől a jégágyúzástól az az egy két felhő is tovaszáll, ami esőt adhatna. Szerintem nem eszetlenül kéne használni, mert nálunk a tanyán már sok közeli földműves, mezőgazdász panaszkodik az almáskerti csodagépre...”
  • 8. Tiszthelyettes 2012. augusztus 14. 13:59
    „6: mit hordasz összevissza, te proligép? Azt se tudod, mit írsz... Mi köze Orbánnak ´67-hez?”
  • 7. Queenmargareth 2012. augusztus 14. 13:22
    „felhő nélkül hogy lesz eső?”
  • 6. Lámpion 2012. augusztus 14. 09:34
    „Itthon kéne ilyeneket gyártani!”
  • 5. spiler 2012. augusztus 13. 17:46
    „4. ma is hsználják SIKLÓS-HARKÁNY-NAGYHARSÁNY- HASZNOS egy szerkezet,nem volt rá pánz leálltak de az első károk után ujból hasznáják a mai napig....a gazdák fizetik.....MEGÉRI”
  • 4. faragocs1@t-online.hu 2012. augusztus 13. 16:01
    „Alsó és felső tagozatos nyaraimat Harkányban töltöttem.A faluból rá lehetett látni a szőlőhegyekre,ahol bevett gyakorlat volt hasonló módon a jég ellen védekezni.Ha szerencsénk volt láttuk is az ég felé törő kis rakéta fényét,közelebbről talán a hangját is hallotuk...Gyerekként éreztük hatását,a viharok sokkal kisebbek voltak,jég sem esett azután.És még egy adat:1961-ben születtem,tehát a módszer a 60-as évek végén,de a hetvenes években biztosan ismert és használt is volt.”
  • 3. medvejanos 2012. augusztus 13. 12:52
    „Csillogás, hát újra elő került :D én is emlékszem rá :)”
  • 2. csillogás 2012. augusztus 13. 11:00
    „ez a cikk már egyszer kerül leközlésre, nem?”
  • 1. haresz 2012. augusztus 13. 09:29
    „Persze ennyi erővel egy hatalmas ventilátorral is meg lehetne emelni a felhőket. Egy 4-5 centis jégnél vagy down burstnél tök mindegy milyen jégágyúja van az embernek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aradszkyval ünnepelt Nagytőke

Színes programok és Aradszky László koncertje várta a kis falu lakosait és az oda látogatókat a jubileumi falunapon. Tovább olvasom