Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Áprilisban nyit a Café Pano Szentesen

Április elején óriási bulival nyit a Café Pano Szentes központjában. A vendéglátóhely új üzemeltetője szegedi és azt ígéri: színvonalas kiszolgálással várják a szórakozni vágyókat. A korábbi bérlőtől közös megegyezéssel vált meg a tulajdonos.
Hat évig bérelte a szentesi Panoráma Kávéházat Krajsóczki Csaba, aki közös megegyezéssel bontott szerződést a tulajdonossal. Lapunknak azt mondta, hogy bizonyos dolgokba belefáradt az évek alatt és nem bánja, hogy így alakult a helyzet. A vendéglátóhely tulajdonosa a váltással kapcsolatban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a bérleti szerződés azért szűnt meg, mert szeretné eredeti szándékát megtartani. Széles Imre korábbi akarata is az volt, hogy legyen a város központjában egy nívós szórakozóhely. Választása a szegedi Music Café csapatára esett, amelynek tagjai profik a szakmában. Gubi Attila és Gyimesi Norbert büszke a szegedi kávéházban általuk kialakított vendéglátó kultúrára, s üzleti okok miatt ezt inkább Szentesen szeretnék megvalósítani. Olyan szórakozóhelyet nyitnak hamarosan, ahol a légkör valóban kávéházi lesz.
A környék és maga az ingatlan kiváló adottságokkal rendelkezik, adott a hely egy teraszhoz, belül pedig a több terem miatt több atmoszféra kialakítására van lehetőség. A két fiatalember úgy tervezi, hogy a kávéház a különböző korosztályok találkozási helyeként könnyed szórakozást nyújt majd. Elképzeléseik szerint teret adnak a kultúrának kávéházi beszélgetések, kiállítások révén.

Az új bérlők a Café Pano nevet adják a helynek, ezzel is gesztust gyakorolva a szentesieknek. Április elején szeretnének nyitni, ezért az építők nagyon gyorsan dolgoznak. A nyitás pontos dátumát még nem jelölték meg. A kávéházban belül csak a falak szerkezete marad a régi, azokon túl minden megváltozik. Bár a szegediek egyelőre senkit sem engednek be az épületbe, azt lehet sejteni, hogy a retrostílus érvényesül a kialakításban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felszabadulásból Gróf Károlyi Imre tér Nagymágocson

Korszakalkotó döntést hozott a nagymágocsi képviselő-testület. Harmadik nekifutásra megszavazta a… Tovább olvasom