Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Árulják a szentesi Rehab Kht.-t

Szentes - Két vevőjelölt jelentkezett a szentesi önkormányzatnál, amely értékesíteni akarja a két éve alapított Rehab Kht.-ját. A város csak olyan befektetőnek adja el a csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató cégét, aki a jövőben is megélhetést biztosít az embereknek.
A szentesi önkormányzat 2005 őszén alapította a Rehab Kht.-t, amely az ipari parkban lévő inkubátorházban működik. A mintegy hárommillió forintos törzstőkével létrehozott társaság azóta felélte a vagyonát, anyagi gondokkal küzdött szinte a kezdetektől fogva. A többségében megváltozott munkaképességű 80-90 dolgozó nem egy esetben késve kapta meg a fizetését. Megírtuk korábban: a cég ügyeinek rendezésével a képviselő-testület még tavaly ősszel Döbrőssy Ivánt bízta meg, aki a városi szolgáltató kft. ügyvezetője. Neki sikerült elérnie, hogy a varrodában és a szereldében a vállalt határidőre teljesítik a megrendeléseket, és az önkormányzat segítségével az emberek is megkapják a bérüket. A tulajdonos helyhatóságnak azonban döntenie kellett: megszünteti-e a veszteséges cégét, vagy pedig olyan megoldást talál, amely hosszú távra biztosítja a dolgozók foglalkoztatását. Az utóbbiról határoztak a testület tagjai a decemberi zárt ülésen.

Ugyancsak zárt ülésen tárgyaltak a minap a Rehab Kht.-ról. A társaság értékesítésének előkészítésére alakított grémiumból Demeter Attila, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: két ajánlattevő jelentkezett a Rehab megvételére, mindkettő azzal a szándékkal, hogy működtetni kívánja a céget. Az önkormányzat egyébként az értékesítéskor olyan kikötéssel él, hogy az új tulajdonos köteles munkát és megélhetést biztosítani az embereknek. Megkérdeztük az elnöktől, hogy szentesi befektetők akarják-e megvenni a Rehab Kht.-t, de a zárt ülésre vonatkozó előírások miatt csak annyit közölt: nem helyi cégek. Ezek képviselőivel egyébként folytatja a tárgyalásokat Demeter és az ad hoc bizottság két tagja, Kozák János mint a pénzügyi bizottság vezetője és Döbrőssy Iván.

Olvasóink írták

  • 3. volt érintett 2008. február 09. 11:06
    „Csodálkozom,hogy S.-nét még nem vitte el az ördög...”
  • 2. szentesi 2008. február 06. 05:44
    „Helyesen: Döbrössy”
  • 1. szentesi 2008. február 06. 05:37
    „Csdodálkozom a városon, amig veszteséget gyártott kellett, Döbrösy Ur rendberakta, most eladják, vagy csak Siposné-val kellett veszteségesen is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színkörös gála a színházban: Utasi Árpi Szentesen

Szentes - A Csillag születik című televíziós tehetségkutató verseny győztese, Utasi Árpi is fellép… Tovább olvasom