Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Átmosatják a Kurcát

A szentesi önkormányzat nem szándékozik értékesíteni a Nádas csárda melletti területet, hogy ott panziót építtessen a vállalkozó. A képviselő-testület tegnapi ülésén az is elhangzott: átmosatják majd a Kurcát, ha a Tisza árteréből levonul a víz.
A szentesi városközpontban elhúzódik a Nagy Ferenc utca sétálóutcává alakítása. Mint arról lapunkban beszámoltunk, az ottani üzletek működtetői az építkezés miatt elesnek a bevételtől. A képviselő-testület tegnapi ülésén a kereskedelmi és iparkamara kistérségi elnöke, Horváth István a grémium nevében eljuttatott beadványában azt firtatta, hogyan kárpótolja az önkormányzat a szolgáltató egységeket az elmaradt bevétel ellentételezéseként. Szirbik Imre polgármester válaszában elmondta: valójában egyetlen üzletnél akadályozta jelentősebben az árusítást az építkezés, ott ötvenezer forintot tesz ki a bérleti díj visszafizetése.

Még a napirendek tárgyalása előtt került szóba a Nádas 2002 Kft. terve, amely szerint a csárda mellett panziót szándékozik építtetni a helyi vállalkozó. Ugyancsak a köztestület elnöksége kért választ arra, miért nem kapott már második alkalommal zöld utat a kft. A polgármester arról tájékoztatott, hogy valójában azért utasították el a vállalkozó kérelmét, mert bérleményen nem lehet építkezni. Az önkormányzat viszont nem akarja értékesíteni azt a területet.

A Fidesz zöldtagozatának elnöke, Kozák János elismeréssel szólt a Kurca-parti sétány újabb szakaszának megvalósításáról, hozzátéve: a főcsatorna vize ellenben már azt jelzi, hamarosan ismét megjelenik a rucaöröm. Szirbik úgy reagált, hogy meg kell várni, amíg a tiszai ártérből levonul a víz, és azt követően átmosatják a Kurcát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még gyűjtik az aláírásokat a szentesi orvosokért

Eddig körülbelül ezren írták alá a börtönbüntetésre ítélt két szentesi orvos, Kovács Ágnes és… Tovább olvasom