Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Átvenné az ellátást a Vöröskereszt

Szentes - Vöröskereszt szívesen átvenné a hajléktalanokat segítő központot, a szentesi képviselők egy része ellenzi az ötletet. Az intézmény nem először szít vitát, a döntésbe a kistérség településeinek is van beleszólásuk.
Átvenné a megyei Vöröskereszt a Hajléktalan Segítő Központ feladatait, hangzott el a hétfői szentesi testületi ülésen. A képviselőket megosztotta az ügy, többen fel is tették a kérdést: származik-e ebből a városnak valamilyen előnye. Például az, hogy a világ minden táján jelen lévő szervezetnek több forrás áll a rendelkezésére, mutatott rá Szirbik Imre polgármester. A hajléktalanellátás nem egyszerű ellátási forma, fogadjuk el a segítő kezet, érvelt Szabó Zoltán Ferenc. Móra József azt hangoztatta: ne fogadják el a Vöröskereszt felajánlását, nem érdemes kockáztatni az ellátás színvonalát.

A központot a város hozta létre, de kistérségi feladatot lát el, így a döntést annak ellenére sem hozhatja meg egyedül Szentes önkormányzata, hogy a városatyák végül elfogadták az előterjesztést. A karitatív szervezet abban az esetben dolgozhat az intézményben, ha a kistérség mind a 8 települése igennel szavaz. A testületi ülésen elhangzott: a kérdés egyelőre csak Nagytőkén került napirendre. A község nemet mondott azzal a kitétellel, hogy amennyiben rajtuk kívül minden település rábólint az átvételre, ők is újratárgyalják.

A központ körül utoljára az év elején alakult ki hasonló vita, akkor a testület pénzügyi anomáliák miatt a központ vezetőjének megbízását azonnali hatállyal visszavonta. Feljelentést tettek a Szentesi Rendőrkapitányságon, amely elfogultságot jelentett be, ezért a megyei kapitány Hódmezővásárhelyt jelölte ki az eljárás lefolytatására. A vezetői feladatokat azóta – megbízottként – Kocsyné Takács Ildikó látja el. Időközben – bár a város nem írt ki ilyen tárgyú pályázatot civilszervezetek számára – a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete azzal kereste meg az önkormányzatot: átvállalná a Hajléktalan Segítő Központ feladatait. Az önkormányzat a vezetői poszt betöltésére eddig nem hirdetett meg pályázatot, a folytatással kapcsolatban egyelőre a kistérség döntésére vár.

Még nyomoznak a korábbi vezető ellen

Szenti Szabolcs, a rendőrség sajtószóvivője arról tájékoztatott: a korábbi vezetőt gyanúsítottként hallgatták ki sikkasztás bűntett és magánokirat-hamisítás vétség megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást. A tényállás szerint a gyanúsított által vezetett intézmény 2008-ban sikeresen pályázott egy lakhatási program működtetésére, a pályázati pénzzel azonban nem számolt el, annak egy részével sajátjaként rendelkezett.

Olvasóink írták

  • 7. deszkás 2011. május 12. 16:47
    „A Vöröskereszt nem ezzel a céllal jött létre. És alapvetően nem változott.Valaki másként tudja?”
  • 6. agilaci 2011. május 11. 10:11
    „Gondolom ilyeneket Ti el se olvastok :http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/otmillio_forint_ertekben_kaptak_kerekparokat_az_iszapkatasztrofa_karosultjai/2209064/”
  • 5. agilaci 2011. május 11. 10:06
    „A hozzászólóknak ajánlanám, hogy menjenek ki Hajléktalan Szállóra, nézzenek szét , járjanak utána hogy jelenleg milyen keretek között zajlik az ellátás és a Vöröskereszt mit szeretne! Ezek után lehet véleményt formálni!”
  • 4. nyomdasz63 2011. május 10. 22:59
    „Csak az ismerőseim köréből hárommal csökkent a vöröskeresztnek szánt 1%---a patai húzásuk miatt.”
  • 3. niemand 2011. május 10. 12:13
    „kinek kell vezetői munkahely?”
  • 2. Falcao 2011. május 10. 11:00
    „Ja a vöröskereszt szépen levizsgázott már Patán.”
  • 1. papsajt 2011. május 10. 10:50
    „ezt is az amerikai "üzletember" fizetné, mint a gyöngyöspatai cigánytáboroztatást?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csontok kerültek elő Sáp-halomnál

Bár már végeztek itt régészeti kutatásokat, még nem tárták fel teljesen a területet. Tovább olvasom