Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Az egyik tüntet, a másik perel, de hiába

Szentes - A szentesi Szabó Lajos mintegy 10 millió forintot követel a röszkei Gabona-Komplex Kft.-től, a tavalyi búzája ellenértékét. Már a bíróságot is megjárta: a céget beperelte, és igazat is adtak neki. Feliratkozhatott a gabonafelvásárló cég károsultjainak sorába, azok közé, akik már tüntettek is a cég telephelye és ügyvezető igazgatójának háza előtt.
Már senki sem tüntet Röszkén a Gabona-Komplex Kft. telephelye előtt, s az ügyvezető igazgató háza előtti többhetes demonstrálást is elunta a pénzét követelő szegedi őstermelő. Most megpróbál más törvényes eszközökhöz nyúlni, miután nem kapta meg csaknem 13 millió forintját. A cég elleni demonstrációk idén márciusban kezdődtek.

A szentesi Szabó Lajos viszont nem tüntetett, az őstermelő a múlt év végén eleve a bíróságon kereste az igazát, de hiába. Beperelte a Gabona-Komplex Kft.-t, neki adtak igazat, pénzt azonban még mindig nem látott. A Csongrád Megyei Bíróságtól 2 hónapja kapta meg a jogerős határozatot arról, hogy a beperelt cég köteles megfizetni számára 10 millió 26 ezer forintot: a 2008-as aratás végén odaszállított gabonája ellenértékét.

Szabó Lajos azért vállalta, hogy beszél kálváriájáról, mert nála is betelt a pohár. Úgy tűnik, ez bátor cselekedet, hiszen amikor a többi szentesi károsultat is próbáltuk megszólaltatni, nem vállalták a nyilvánosság előtti szereplést.

Szabó Lajos mintegy 10 millió forintot követel a búzájáért. Fotó: Tésik Attila
Szabó Lajos mintegy 10 millió forintot követel a búzájáért.
Fotó: Tésik Attila

Az őstermelő elmondta, az összes követelése mintegy 20 millió forint volt, ebből az összegből egyszer 6, másodszor 4 millió forintot kifizetett a gabonakereskedő cég, a tartozás így csökkent le a már említett 10 millió 26 ezer forintra. Érdekességképpen említette meg, hogy nemrégiben egy 86 forintos átutalást kapott a röszkei cégtől. Ezen csak nevetni tudott, de hogy mi lesz a tavalyi termés árával, arról fogalma sincs.

Kinek adja el idén a gabonáját? – kérdeztük. Most egy szentesi felvásárló cégben bízik – válaszolta az őstermelő –, és reméli, velük nem jár pórul.

Így kezdődött

Március végén két, Bács-Kiskun és Békés megyéből származó termelő kezdte el a tüntetéssorozatot Röszkén, velük gyorsan megegyezett a cégvezetés. A két ügyvezető közül az egyik, az azóta kilépett Kiss Tibor lapunknak nyilatkozva megígérte: május 20-áig az utolsó fillérig megadnak minden tartozást. Azt állította, 22 ügyfélnek 110 millió forinttal tartoznak. Úgy tudjuk azonban, jóval több termelő követeli tőlük a pénzét. Lapunkban próbáltuk többször megszólaltatni a mostani, egyedüli ügyvezetőt, Kiss Pál Csabát, de nem válaszolt a kérdéseinkre. Most is hiába csörgettük meg a telefonját.

Cégek hálója

Az interneten hozzáférhető nyilvános céginformáció szerint a 2006-ban alapított Gabona-Komplex Kft.-nek 50 százalékban egy monacói cég a tulajdonosa. Képviseletre jogosult: Kiss Pál Csaba. 2007-ben alapítottak egy Unio Gate Kft.-t is, ugyanarra a tevékenységre, az ügyvezető ugyanaz a személy, az egyik tulajdonos pedig a felesége. 2009. februári alapítású a 3. cég, a Gabonaunió Kft., változatlan felállással, de a tagok között már a házaspár két kislányát is ott találjuk.

Olvasóink írták

  • 1. Power 2009. július 25. 12:09
    „"a többi szentesi károsultat is próbáltuk megszólaltatni, nem vállalták a nyilvánosság előtti szereplést"
    Nem vagyunk még eléggé érettek a demokráciára...ha bajunk van, inkább magunkba fojtjuk és nem fogunk össze a rossz ellen, pedig összefogás nélkül semmi sem működik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyéves lett a vak pár szeme fénye

Szegvár - A sajtót is megkínálta első születésnapi tortájából a szegvári Magyar Bianka. A vak házaspár látó gyermekének szemét rendszeresen ellenőrzik az orvosok. Tovább olvasom