Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Az igazát keresi a szentesi motoros

Szentes - Vadonatúj motort vett a szentesi Csernus-Lukács István, amelyről később mégis kiderült, hogy jóval idősebb. Másfél éve levelezget a hatóságokkal, egyelőre nem sok sikerrel, az árból pedig nem enged a kereskedés. Azt mondják: ők szóltak.
– 20 éve motorozok, de még nem futottam bele ilyesmibe. Másfél éve keresem az igazamat és sehol nem tudnak segíteni – panaszkodott a szentesi Csernus-Lukács István.

A kálváriája 2008 nyarán kezdődött, amikor – egy idősebb jármű beszámításával – részletfizetésre vásárolt egy Honda nagymotort egy főváros környéki kereskedésben. A papírok és a kézhez kapott forgalmi engedély szerint egy 0 kilométert futott, 2007-ben gyártott jármű tulajdonosa lett. A motorhoz 2010-ben egy alkatrészt szeretett volna venni, ám a szentesi üzletben azzal a meglepő információval szolgált az eladó, hogy az adatbázis szerint az ő járművét biztos, hogy a feltüntetettnél korábban gyártották. Ekkor kezdődött a panaszos levelezése a hatóságokkal.

A régi forgalmi szerint 2007-es, az új szerint két évvel öregebb a motor. A szerző felvétele.
A régi forgalmi szerint 2007-es, az új szerint két évvel öregebb a motor.
A szerző felvétele.


– Először természetesen a kereskedéshez fordultam. Ők levélben azzal érvelnek: a kollégák emlékeznek arra, hogy a vásárláskor szóban felhívták a figyelmemet a modellév és a gyártási év közötti különbségre – mutatta az iratokat. – Sorolták a dátumokat is: az én motorom gyártási éve 2005. A Nemzeti Közlekedési Hatóság elküldte a műszaki adatlap hiteles másolatát, amelyen szintén 2005-ös gyártási év szerepel. Az adás-vételi szerződés és az első, eredeti forgalmi engedély – amelyet később a szentesi okmányirodában kicseréltek - szerint azonban 2007-ben gördült le a futószalagról. Mivel nem én vagyok a tulajdonos, hanem csak üzemben tartó, a vámhivatal nem árulja el, hogy a jármű milyen papírokkal került be az országba. Ameddig az utolsó részletet ki nem fizetem, nem tekinthetek bele minden iratba. Próbáltam megtudni, hogy ki hibázott, vagy ez a kész átverés show a forgalmazó részéről. Aki ebben már jártas, tudja, hogy ehhez a jogszabályok is asszisztálnak. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de ha tudom, hogy a motor két évvel öregebb, nyilvánvalóan jóval kevesebb pénzt adtam volna érte. A kereskedés mossa kezeit, nem enged az árból. Ha egyszer majd el akarom adni a kétkerekűt, melyik évszámot tüntessem fel? Nem én hibáztam, miért nekem kell ennek utána járni? Az is felmerült bennem, hogy talán nagyon sokan jártunk hasonlóan – mérgelődött a szentesi férfi.

Az egyik utolsó, tavaly októberben kelt levélben a Pest Megyei Kormányhivatal közúti jármű főosztályáról azt magyarázzák, hogy amikor egy új járművet forgalomba helyeznek, a közlekedési hatóság vizsgabiztosa a forgalmazó által az alvázszámból meghatározott gyártási évre hagyatkozik. Kártérítési igénnyel Csernus-Lukács István keresse fel a márkakereskedést – javasolják a fővárosból.

Olvasóink írták

  • 14. efje 2012. január 26. 13:10
    „Örüljön, hogy nincs nagyobb problémája az életben! Habár ha sokat panaszkodik, még az egészsége is rámehet.”
  • 13. XXX_x 2012. január 24. 18:33
    „Miért gondolja azt a "nép", hogy egy Japán gyártású termék esetében ez egy különleges eset? Legyártják a motort ( vagy autót ) és elszállítják Európába. Ez már eleve több hónap. remélem nem gondolja senki sem komolyan, hogy amint bekerül egy jármű a szalonba azonnal meg is vásárolják ( ha így lenne nem lenne gonjuk a kereskedőknek ). Hónapok vagy akár évek is eltelnek amire gazdára talál egy jármű. Tudom mert autós szakmában dolgozok.
    A gyártási év és a modellév még kösző viszonyban sincsenek egymással. A forgalmiban gondolom a modellév szerepel az alvázszámban meg az, hogy fizikailag mikor gyártották le. Az én autóm 2002-es modell de 2000-es az alvázszáma. Nincs ebben semmi meglepő.
    Véleményem szerint savanyú a szöllő a tulajnak ( vagy kibánta magát, vagy nem tudja fizetni a részleteket ) és ezért talál ki ilyen olyan indokokat amivel ki lehet hátrálni az ügyletből.”
  • 12. szentmiki 2012. január 24. 11:23
    „Vatanen, először is a konyhában, másodszor, egy csomó embert ismerek akik mind bent tartják a motort a házban, van aki a szobában, részemről az új kéróban a nappaliban lesz a helye több nagy vasamnak is :))”
  • 11. heró 2012. január 24. 00:47
    „5. exdeus!
    Tessék itt van, erre nem csak úgy rámondták hogy törött volt!! http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jakso_laszlo_igazolhatja_az_autovasarlot/2018054/”
  • 10. JABBA 2012. január 23. 20:48
    „Hogy miért van bent a moci? Megmondom: Gondolom azért, mert tél van és nincs hely a garázsban. A konyhában/házban viszont van és ott még meleg is van.

    Amúgy tegyen feljelentést a rendőrségen csalás miatt. Nekem 35.000 Ft miatt még mindig tart a nyomozás, pedig nyáron tettem feljelentést.”
  • 9. Vatanen 2012. január 23. 19:17
    „"Ez tényleg fontos kérdés?" Ez tényleg fontos kérdés?”
  • 8. studyfy 2012. január 23. 16:49
    „7.
    "Miért van a konyhába a motor?" Ez tényleg fontos kérdés?”
  • 7. Vatanen 2012. január 23. 14:30
    „Miért van a konyhába a motor?”
  • 6. vuk 2012. január 23. 14:07
    „3. X_Y 2012.01.23. 09:45
    Ez nem egy eltunt betoro hanem egy nagyonis lenyomozhato kereskedes, ha jol olvastam. Itt le van minden papirozva, ki kell derulnie, hogy ki volt a hunyo. Mindenesetre ez celravezetobb, mint "legyszilegyszi adjatok vissza a penzem" leveleket irogatni, nem ?”
  • 5. exdeus 2012. január 23. 12:03
    „4, ha tudnád, hogy a mi vadonatújként vett autónkra hányszor mondták, hogy biztosan törött volt...”
  • 4. heró 2012. január 23. 10:16
    „Ha jól emlékszem Szegeden is valami hasonló eset történt. De az arról szólt hogy egy nagyon összetört és utána kijavított autót a szőregi úti kereskedésben újként adtak el!!! Ennyit a Kereskedésekről!!!!”
  • 3. X_Y 2012. január 23. 09:45
    „1. vuk

    "rendorsegre becaplat, es csalas miatt feljelentest tesz."

    Ja, azok meg elkezdenek nyomozni és 30 nap múlva küldenek egy határozatot hogy a nyomozás nem vezetett eredményre. Polgári peres úton harcolhat - majd ha megkapott minden papírt - vagyis ha majd tulajdonos lesz. Akkor a bíróság akár 5-6 éven belül hozhat egy elsőfokú ítéletet. Optimista esetben olyan 2030-2040 körül várható jogerős ítélet...Ha 20 éve motorozik, akkor most minimum 30 körüli lehet, tehát a jogerős ítéletet majd az unokáinak kézbesítik....”
  • 2. kontrapista 2012. január 23. 09:44
    „2. "másfél éve levelezget a hatóságokkal, egyenlőre nem sok sikerrel". Melyik "hatóság" foglalkozik Honda-motorkerékpár árúsítással ?”
  • 1. vuk 2012. január 23. 09:19
    „Nem ertem, hogy miert levelezget, rendorsegre becaplat, es csalas miatt feljelentest tesz.
    Ez ugyanis pontosan az.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árpádhalom ismét Szarkát választotta

A vasárnapi időközi választáson az önmagát feloszlatott képviselő-testületből hárman ismét győztek. Tovább olvasom