Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Az igazi Pipás Pista Szentesen rejtőzik?

Szentes – Egy szentesi házaspár azzal keresett fel bennünket, tudják, hogyan nézett ki a híres-hírhedt Pipás Pista sorozatgyilkos, ugyanis 28 éve szobájuk falát ékesíti az őt ábrázoló festmény.
Mostanában a csapból is Pipás Pista folyik, hiszen a Szegedi Nemzeti Színház január 25-én mutatta be Pozsgai Zsolt Pipás Pista című tanyawesternjét, amelyet azóta is nagy sikerrel játszanak. Az ősbemutató kapcsán felkérték a 4. Szegedi Képregényfesztivál alkotóit, rajzolják meg, szerintük hogyan nézhetett ki az átokházi tanyavilág legendás alakja. Az alkotások a kisszínházban tekinthetőek meg.

Rieger Pálné Fődi Viktória Bődy Mária szentesi festőművész képén
Rieger Pálné Fődi Viktória Bődy Mária szentesi festőművész képén

Mindent Szentesről
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
Felkapta erre a fejét egy szentesi házaspár is, akik állítják, olyan festmény tulajdonában vannak, amely Pipás Pistát, vagyis Rieger Pálné született Fődi Viktóriát ábrázolja női ruhában. A díszkeretes festmény sarkában jól olvasható a festőművész neve, de évszámot nem találtak rajta. Nem szedték le a keretet, sem a vászon hátulját borító vastag papírt, de nem zárják ki, hogy az évszámot is jelölte az alkotó. Számításaik szerint 26 évvel volt idősebb Pipás Pista a szentesi festőnél. Meggyőződésük, hogy az alkotás hiteles, de sem kiállításokra, sem múzeumnak nem adják kölcsön – jelentették ki.

Vissza a múltba

Sokan emlékeznek rá, hogy 1986 júliusában agyonütötték lakásában a 74 éves, visszavonultan és magányosan élő Bődy Mária szentesi festőművészt. Az asszony még közvetlen szomszédaival sem tartotta a kapcsolatot, de az a hír is járta, hogy nagyobb összegű pénzt tart otthon. Kókai Barnabásra terelődött a rendőrség gyanúja, aki pénzt akart szerezni, ezért ütött agyon két asszonyt, másodikként a festőművészt. Kókait a bíróság bűnösnek találta, halálra ítélte, és 1987-ben a Csillag börtönben kivégezték.

Fotók: Nánai Márta
Fotók: Nánai Márta

Rieger Pálné Fődi Viktória és Pipás Pista egy korabeli sajtófotón
Rieger Pálné Fődi Viktória és Pipás Pista egy korabeli sajtófotón
Bődy Máriáról akkoriban többen tudták a városban, hogy a házát akarja átalakítani, ehhez pénzre volt szüksége. Festményeit korábban nem értékesítette, de a megálmodott üvegveranda miatt több festményét is eladta. A szentesi házaspár 1985-ben vásárolta meg a női ruhába öltözött Pipás Pistát ábrázoló, 65×85 centiméteres olajfestményt 100 ezer forintért. Ez akkoriban igen nagy összegnek számított – a havi fizetés 3-4 ezer forint volt –, ezért több részletben fizették ki a pénzt. A feleségnek tetszett meg a festmény, amelyről Bődy Mária azt állította, Pipás Pistát ábrázolja tanyája kerítésénél. Bődy személyes ismerőse volt, és jó barátságot ápolt vele, kezdő festőként az akkori tanyavilágban készítette el művét, élete harmadik vagy negyedik alkotásaként – tudtuk meg a házaspártól.

Olvasóink írták

  • 7. Tivadar 2013. február 05. 14:37
    „5. dodoni 2013.02.04. 19:27

    A Klapka es a Molnar Janos utca sarkan.”
  • 6. Fatboy35 2013. február 04. 20:00
    „Festményen lévő telt arcú nő kicsit se hasonlít a sajtófotókon láthatóan beesett arcú Pipás Pistára.Kreáltak egy jó történetet a festményükhöz hogy az esetleges eladáskor többet kapjanak érte.Lehet hogy Bődy Mária festette de a képnek "Pistához" nincs semmi köze.”
  • 5. dodoni 2013. február 04. 19:27
    „Az igazi Pipás Pista Kisteleken lakott a Molnár János utcában.”
  • 4. geza 2013. február 04. 15:16
    „Kókai Barnabásra terelődött a rendőrség gyanúja, aki pénzt akart szerezni, ezért ütött agyon két asszonyt, másodikként a festőművészt. Kókait a bíróság bűnösnek találta, halálra ítélte, és 1987-ben a Csillag börtönben kivégezték.

    Ezt kellene ismét bevezetni”
  • 3. csonakos 2013. február 04. 13:25
    „A fényképekkel összevetve jól látható a nagy hasonlóság! Elég jó festmény!”
  • 2. Besenyő_Pistabácsi 2013. február 04. 12:54
    „Tipikus "pipás cigány asszony" ennyi!”
  • 1. kontrapista 2013. február 04. 07:54
    „Ehhez hasonló képeket tucatszámra lehet vásárolni a délvidéki vásárokban és hetipiacokon . A " festmények " pipázó cigány asszonyt ábrázolnak , mint a szentesi házaspár által birtokolt is. A kép Pipás Pista nevét a házaspár most gondolhatta ki, mivel aktuális a téma Szegedi Nemzeti Színház műsorán.
    u.i
    A festmény és a fénykép közötti lényeges különbség mindezt igazolja”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajk rajzolt

Kihirdették az Astellas gyermekrajzpályázat végeredményét. Tovább olvasom