Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Bálint gazda a júniusit esőt várja

Szentes - A kertészeti szakiskolában a napokban előadást tartó Bálint György szerint a cukorgyártás visszaállítása jelentősen segítené a mezőgazdaságból élőket és az állattartókat is, nem beszélve az új munkahelyekről. Bálint gazda véleménye, hogy az önellátó hobbikert javítja az ember anyagi helyzetét és közérzetét.
A hazai mezőgazdasági szakiskolákban, köztük a Bartha János Kertészeti Szakiskolában tartott előadásokat Bálint György. A 94. évében járó kertész a fenntartható magyar kertekről beszélt a diákoknak. Sokak Bálint gazdája szerint nem műveljük elég intenzíven a rendelkezésünkre álló földet, ma a mezőgazdaság a 30 évvel ezelőtti szinten áll. - Szakértelem és lelkiismeretes munka nélkül nem tudunk előbbre jutni – mondta az iskola tanulóinak.

Felhívta a figyelmet a vetésváltás fontosságára, az állattartás és komposztálás jelentőségére, valamint olyan új, a kiskertekben nevelhető növényfajtákra, mint a josta, nashi, kivi, ananászcseresznye és fodros kel. Bálint György a diákoknak sikeres tanulást és a termelésben hasznosítható tanulmányokat kívánt.

Bálint gazda a júniusit esőt várja.
Bálint gazda a júniusit esőt várja.

Bálint gazda válaszolt lapunk kérdéseire is, előre bocsátva, hogy agrárpolitikai ügyekben ma már kevésbé tájékozott. - A termálvíznél vannak sürgősebben megoldandó problémák is. Szerintem a jelenlegi 2015-ös határidőig bebizonyítható vizsgálati eredményekkel, hogy gazdaságos vagy gazdaságtalan a visszasajtolás. A délebbi országok fűtés nélkül megtermelik a zöldséget, amit még a szállítási költségek hozzáadásával is gazdaságosabb importálni. Saját magunknak kell megtermelni szükségleteinket – mondta. Példaként hozta a hazai cukorgyárak esetét. - Húsz évvel ezelőtt eladtuk a cukorgyárakat, mert olcsóbb volt behozni a nádcukrot, ma pedig cukorhiány van egész Európában, mert a cukornádból inkább üzemanyagot készítenek, nem pedig cukrot. Az agrárvilág fenntartásában nagyon fontos szerepet töltöttek be a cukorrépa feldolgozók. Amellett, hogy munkahelyeket adott, a keletkező mellékterméket az állattenyésztés használta fel. Fontos lenne feléleszteni a cukorgyártást Magyarországon – osztotta meg véleményét.

- Másik ilyen lényeges növény a burgonya. Hobbikertekben, kisparcellákon bárki megtermelheti magának. Az utóbbi években olcsón meg lehetett vásárolni a krumplit, azonban ma már érdemes otthon is termelni. Családi házaknál önellátásra lehet berendezkedni gyümölcsből, zöldségből. Siker és kudarc is éri az embert a kertjében, azonban javítja az anyagi helyzetet és a közérzetet is a kertészkedés – mondta az idős kertész.

A kései tavasz kapcsán megjegyezte: a vegetáció 2-3 hetes késésben van, de szerinte behozza a természet lemaradást. - Júniusban már az eget fogjuk kémlelni eső után – tette hozzá mosolyogva.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kopottas Pinokkió

Játékok, árnyék, víz és sok homok hiányzik a kertvárosi Pinokkió játszótérről, de az is jó lenne, ha újra zárható lenne a játszótér. Tovább olvasom