Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Bérlakásokról vitáztak Szentesen

Hiába szeretne egy bérlő kisebb lakásba költözni, mert a nagyot nem tudja fenntartani, a városnak nincs elegendő ingatlana.
A szentesi Zrínyi utca 2. számú ingatlan a város tulajdonában áll, abban jelenleg négy lakott önkormányzati bérlakás van. A házban egykor Koszta József festőművész élt, az épületet emlékházzá szeretnék nyilvánítani. Ehhez legkésőbb jövőre ki kell üríteni a lakásokat, a hasznosítással kapcsolatos javaslatokat novemberig tegye meg a művelődési bizottság – többek között erről is szó volt a hétfői képviselő-testületi ülésen.

Az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások ügye volt napirenden. Hiába szeretne egy bérlő kisebb lakásba költözni, mert a nagyot nem tudja fenntartani, a városnak nincs elegendő ingatlana, hangzott el az egyik érv. A független Ollai Istvánné azt mondta: nagy hiba volt, hogy a város nem élt a nyomott áron történő vásárlás lehetőségével, sok bérlakás juthatott volna a helyhatóság birtokába az elmúlt években.

Halmai István (Fidesz) arra emlékeztette őt, hogy a kormánypárti frakciónak a ciklus elején éppen erre vonatkozó ötlete volt. – Amellett érveltünk, hogy 300 millió forintért vegyünk ingatlanokat. Többek között a képviselő asszony sem szavazta meg a javaslatunkat – szögezte le.

A Szentes Spa and Medical Kft. felügyelőbizottságába, ha majd az egyszer létrejön, Stern Sándor ügyvédet delegálja a város. Demeter Attila (MSZP) ismét felhívta a figyelmet: a bizottság – bár a kisebbségi tulajdonos önkormányzat többször kérte – még mindig nem alakult meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítás nyílt a Biár-hagyatékból

A 2006-ban elhunyt Biár József üzletének berendezését ezentúl egy állandó kiállításon bárki megnézheti. Tovább olvasom