Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Bezárták a szentesi rendelőintézetet

Áll a víz a nagy értékű gépeken és más orvosi műszereken a szentesi rendelőintézetben, ahol egy csőtörés miatt ezen a héten nem fogadják a betegeket. Az intézmény gazdasági igazgatója elmondta lapunknak: a kár elhárításáig a kórház különböző osztályain látják el a pácienseket.
Vérmérsékletük szerint fogadják a zárt ajtót a betegek. Fotó: Tésik Attila
Szinte kitapétázták feliratokkal a szentesi rendelőintézet bejárati ajtaját, amely előtt zúgolódtak a betegek tegnap. Zárt kapu fogadta ugyanis őket, meg a portás, aki ha kopogtak, kiszólt, hogy nincs rendelés. Azt már az ajtóra ragasztott egyik papírlapról olvastuk, hogy „Ellátás osztályon". A betegek vérmérsékletük szerint fogadták a hírt: akadt, aki szitkozódott, egy fiatalasszony meg azt közölte érdeklődésünkre, hogy éppen most szánta rá magát a fogászati kezelésre, de hiába jött.

A bottal járó idős embereknek jó pár lépcsőt kellett a bejáratig megtenniük, hogy ott szembesüljenek vele: fordulhatnak vissza. A rendelőintézet nevének elhallgatását kérő munkatársa távozott éppen, tőle hallottuk: bokáig jártak a vízben, és feltették a kapucnit, hogy ne a fejükre hulljon a víz. A nagy értékű gépeket nem lehet bekapcsolni, mert azok is nedvesek. A nagymágocsi Forrás Antal a kapuban várt a jogosítványához szükséges igazolásokra. Neki megígérték, hogy megkapja azokat. Azt hallotta a fiatalember, valamilyen műszaki probléma adódott az épületben.

Lapunk más forrásból úgy értesült, a rendelőintézet vezetője, Földesi Irén korábban jelezte az illetékeseknek, valami nincs rendben az épületben. Megkértük a portást, közvetítsen: szeretnénk beszélni az igazgatónővel, és szét is néznénk bent. Ám visszajött a kapus az üzenettel, miszerint nem mehetünk be, hanem keressük a Dr. Bugyi István Kórház főigazgatóját, dr. Borzi Mártát vagy a gazdasági igazgatót, Farkas Józsefet. Csak ők jogosultak ugyanis nyilatkozni.

– Sajnálatos esemény történt: a második emeleti férfi mellékhelyiségben eltört az egyik cső – közölte érdeklődésünkre Farkas József. Azt is elmondta, hogy amikor a portás kinyitotta reggel a kaput, a földszinten is állt a víz. Jutott belőle a komputerekre és röntgengépekre, még a lámpatestekbe is, ezért áramtalanították az épületet. Azóta szárítják a berendezéseket, s a gazdasági igazgató reményei szerint napokon belül üzemképesek lesznek a gépek.

Megerősítette Farkas József lapunk azon információját, hogy korábban is történt beázás a rendelőintézetben. Mint mondta: három hete kisebb mértékű volt a kár, akkor másfél napig nem tudták üzemeltetni a röntgengépeket. Az intézményben egyébként nemrégiben újíttattak fel jó néhány szakrendelőt, és a csőtörés miatt azokat is javítani kell. Ezekkel együtt még nagyobb a kár, melynek értékét egyelőre nem tudta megbecsülni az igazgató. Mint kiderült, magára az épületre a város, míg az eszközökre az intézményt fenntartó megyei önkormányzat kötött biztosítást.

Előreláthatólag ezen a héten zárva lesz a rendelőintézet. Átmeneti megoldásként a kórház különböző osztályain látják el a betegeket. A hibák kijavításáig Farkas József kéri az ellátásra szorulók türelmét és megértését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az élelmiszerek biztonságáról tanácskoztak Szentesen

A termelők, a forgalmazók és a hatóságok együtt felelősek az emberek egészségéért – ebben… Tovább olvasom