Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Bombariadó a szentesi Koszta-iskolában

Bombariadó volt tegnap délután a szentesi Koszta-iskolában. A rendőrkapitányság ügyeletére telefonon jelentette be 3 és 4 óra között egy fiatal férfihang, hogy bomba van a Kertvárosban lévő oktatási intézményben.
A helyszínre érkező rendőrök mindenkit kiküldtek az iskolából, és robbanószert kereső kutyával háromnegyed óra alatt átvizsgálták a helyiségeket. A riasztás vaklármának bizonyult, nem találtak bombát. Nagy János rendőr százados lapunk érdeklődésére elmondta, hogy közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt indítanak eljárást ismeretlen elkövető ellen.

Az iskola igazgatója, Almási Jánosné kérdésünkre arról tájékoztatott: délután 280 napközis és szakkörös tanuló, továbbá 20-30 pedagógus, valamint technikai dolgozó tartózkodott a termekben. Elmondása szerint 3-4 perc alatt sikerült elhagyniuk az épületet. Az igazgatónő úgy véli: heccnek szánta a riogatást az elkövető. Ő mindenesetre ma arra fogja kérni a diákokat, hogy aki tud valamit a történtekkel kapcsolatban, közölje vele. Azt szeretné tudatosítani a tanulókban, hogy nem lehet büntetlenül rosszat cselekedni. A helyszínen megjelent Szűcs Lajos alpolgármester is diákcsínynek tartotta az esetet, hozzátéve: vagányságból követhette el valaki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dömsödi aggódik a Fideszért

Az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség után a Fidesz szentesi szimpatizánsai változást… Tovább olvasom