Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Boros István, a kulcsmásoló labdarúgó és tudósító

Szentes - A szentesi Boros Istvánt (62) mindenki ismeri a Kurca-parti városban, ki labdarúgóként, ki a vízművek „hangjaként", vagyis diszpécserként, a legtöbben kulcsmásolóként. Ő volt az első, aki erre adta a fejét a településen, és azóta – kis túlzással – úgy emlegetik, mint Közép-Európa legjobb kulcsmásolóját. De több hivatásba, például az újságírásba is belekóstolt.
– Úgy tudom, élete nagy szerelme – feleségén, Deák Annán kívül – a labdarúgás. Mindenképpen az élvonalban akart szerepelni. Ez nem valósult meg, az NB III-ig jutott – miért?
– Valóban, mindent alárendeltem annak, hogy minél jobb játékos legyek, nem ittam, nem dohányoztam, pontosan ott voltam a tréningen, kihajtottam a belem, utána időben hazamentem és lefeküdtem. Erre legyinthetnek, szorgalom tehetség nélkül. A BLASZ 4-ben játszottam, amikor az egyik bajnoki után megkeresett egy játékosügynök, és azt mondta: ez nem az én osztályom, jelentkezzek az NB I/B-s MÁVAG edzésén. Először, a tréning időpontjában, kommunista szombat volt, nem mertem elmenni, majd megegyeztem jövendőbelimmel, hogy Szentesen telepedünk le, valamint a Fonógép SE-t sem akartam cserben hagyni, nekünk állt a bajnokság.

Névjegy

Boros István 1952. április 6-án született Reformátuskovácsházán, általános iskoláit ott járta. 1970-ben Szentesen az ipari szakközépiskolában érettségizett, villanyszerelő képesítéssel, majd 1977-ben villamosipari technikus lett. Diplomát is szerzett, 1987-től 1991-ig a Testnevelési Főiskola sportszervező szakára járt. Több település csapatában focizott, Törökszentmiklós, Szentes (több együttesben is), Mezőkovácsháza, Békéscsaba, Hatvan, illetve a fővárosban a Fonógép SE-ben. A legmagasabb osztály az NB III volt, amelyben szerepelt, többször súlyosan megsérült, de mindig visszatért a pályára, 42 évesen vonult vissza. Civilként 1975-től a Szentesi Vízműnél dolgozik – 2 éves ÁFÉSZ-kitérővel –, ő volt Szentes első kulcsmásolója.

– Visszatérve a sportághoz való rajongáshoz, az első „nő", akivel együtt hált, labda volt...

– Igen, de az intim részleteket nem mesélem el. Félre a tréfával, valóban mindenem a foci. Gyerekként 1 éven át, egy-két forintot félretéve gyűjtöttem egy igazi szelepes, varrt labdára. Amikor végre megvehettem, azzal aludtam, és azt álmodtam, NB I-es, válogatott labdarúgó vagyok. Ifjúkoromtól minden találkozóra úgy készültem, mintha másnap a válogatott mezében lépnék pályára.

– Focizhatott, és ezzel az álom egy része megvalósult. Hogyan emlékszik vissza pályafutására?
– Szinte mindig amatőrként játszottam, volt a sport mellett főállásom, így tudtam eltartani magamat, később a családomat. Amikor a Szentesi Vízműtől két évre átkerültem az ÁFÉSZ-hoz dolgozni, ott is rúgtam a bőrt, és amikor visszatértem, a vizeseknél újra.

– Már volt kiharcolt tekintélye, respektje, de ezzel kapcsolatban is érte meglepetés.
– Egy hónapja edzettem újra a Vízműnél, amikor Mihály barátom névnapját ünnepeltük. Nem számítottam rá, hogy a másnapi meccsen pályára lépek, ezért – először életemben – hajnalig mulattam a társasággal. Kezdőként állítottak be, és nem vallottam szégyent. De olyan is előfordult, hogy 15 kilométer délelőtti lefutása – olimpiai ötpróba – után délután bajnokit játszottam a Fábiánsebestyén ellen, edzőnk, Jelenfi István tudta, bírni fogom.

– Gondolom, akadtak emlékezetesebb, „józanabb" meccsek?
– Emlékezetes marad, amikor a bajnokságra törő BKV Előrét, utolsó előttiként, megvertük, a győztes gólt én fejeltem. Ennél is szívesebben idézem fel a fővárosi Fonógép SE-nél történteket, a BLASZ 4-ben. 1974-ben a bajnoki cím volt a tét, az utolsó körben az addig menetelő, meccsenként kevesebb mint 1 gólt kapó Fővárosi Csatornaműveket fogadtuk, 1 ponttal előztek meg minket. Szinte hihetetlen, 8–0-ra nyertünk, a drukkerek beszaladtak a pályára, vállukra emeltek, ünnepeltek minket. Fantasztikus, felejthetetlen! Az is maradandó, mikor 1973. november 7-én a Fradi ellen játszottunk a Hatvani Kinizsivel, Kű Lajost fogtam, sajnos a 85. percben gólt szerzett rólam, én pedig 3 ziccert hibáztam.

Közép-Európa legjobb kulcsmásolója. Boros István 37 éve űzi az ipart, több mint ötvenezer kulcsot készített azóta. Fotó: Karnok Csaba
Közép-Európa legjobb kulcsmásolója. Boros István 37 éve űzi az ipart, több mint ötvenezer kulcsot készített azóta.
Fotó: Karnok Csaba

– Mindent napra, sőt órára pontosan idéz fel, ebben, gondolom, szerepet játszhatott az a precizitás, amivel a naplóját vezette.
– Húsz éven át. Egy kollégiumi szilenciumon – ez volt a tanulás ideje – nem volt hangulatom semmihez, így elhatároztam: leírom azt, ami aznap velem történt. Mikor nős lettem, 1-2 hónapot kihagytam, majd elmaradt az egész. Fel kellene dolgozni, az újságkivágásokat, fényképeket is régóta gyűjtöm, talán a nyugdíjas évek alatt erre is jut majd idő.

– A naplóban, amely több spirálfüzetet emésztett fel, akadnak percre pontos bejegyzések. Ez hogyan lehetséges?
– Azt hiszem, arra a sérülésre gondol, mikor szétrúgták az állkapcsomat – túl mélyre hajoltam, a srác pedig magasra rúgott –, lerogytam a fűre, borzalmasan fájt, de éppen szemben volt a templom toronyórája, és láttam, 4 óra lesz 2 perc múlva. Innen tudom, hogy ez pont ekkor történt, 1968. március 4-én, így rögzítettem a naplóban.

Kuncsaftok Németországból

Tizenegy éve egy Szentesen tartózkodó bochumi férfi tért be Boros Istvánhoz, hogy másolatot készítsen autója kulcsáról, Németországban nem bírták megoldani, neki sikerült. Három esztendő múlva visszatért, és azóta rendszeres kuncsaft. Nincs egyedül, több német vendége van Borosnak, aki nyelvtudásának köszönhetően el is beszélget velük. Három-négy éve, amikor Szentesen nyaral, rendszeres megrendelője Helmut Schmidt egykori német kancellár sofőrje is.

– Pannin és a focin kívül van még „szerelem"?

– Természetesen, az 50-es, 60-as évek zenéje, a rockrobbanás korszaka, ebből az időből legalább 400 számot, dalt őrzök, és mindet szeretném digitalizálni, már elkezdtem. Mint DJ több sikeres bulit tartottam ezek felhasználásával.

– Ha a labdarúgásban nem is, a kulcsmásolásban élvonalbeli lett, sőt az első, aki űzte ezt a mesterséget Szentesen. Hogyan történt?
– Családi ügy: feleségem rokona szerszámgépeket gyártott, és egy nála tett látogatáskor vetette fel az ötletet. Megtetszett, megrendeltem tőle a kulcsmásolót – azóta már újabb masinán dolgozom –, és 1977. október 22-én megkaptam a működési engedélyt. Az elmúlt 37 év alatt legalább 50 ezer kulcsot gyártottam.

– Keresett kisiparossá vált, Közép-Európa és az EU legjobb kulcsmásolója, ahogy a városi rendezvények állandó szpíkere, Bocskay István nevezte többször is.
– Talán lehet benne valami, mert külföldről is érkeznek kuncsaftok, valamint hozzám járt a már elhunyt helyi festőművész, Tokácsli Lajos, visszatérő „páciens" a sport világából Beleon Zsolt, Bertók Róbert, Brezovai Sándor, a Hungerit-vezér Magyar József, az országgyűlési képviselő Farkas Sándor és a polgármester Szirbik Imre, de készítettem már kulcsot, darufülke ajtajához, Németországba is. Különleges esetek is történtek, előfordult, hogy éjjel kellett kulcsmásolatot készítenem egy személygépkocsihoz.

A stoplis és a bőr. A futball örök szerelem maradt. Fotó: Karnok Csaba
A stoplis és a bőr. A futball örök szerelem maradt.
Fotó: Karnok Csaba

– Még most, a nyugdíjhoz közeledve is sportos, izmos, örökmozgó, ahogy emlékszem, 20 évvel ezelőtt is így nézett ki.
– Hízelgő, de nem igaz! Korábbi önmagamhoz képest csont és bőr vagyok, a gerincsérv megviselt, olykor üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Idén, júniustól 350 tablettát ettem meg, most kicsit jobb, de azért nem virgonckodom.

– Többek között Bujdosó Imrével, Vaskúti Istvánnal, Szentes Lázárral és a most Csongrádon élő Sarusi Kis Jánossal járt együtt a Testnevelési Főiskola sportszervező szakára.
– Meg is kérdezték, vízműves diszpécserként mit keresek itt? Azt válaszoltam, imádom a sportot, magam is aktív labdarúgó voltam, van szabadidőm, szeretnék tanulni, és miután megfeleltem a felvételin, nem volt több kérdés. Igaz, a szakmában egy percet sem dolgoztam, hacsak nem vesszük ide a Sankt Augustin-i kapcsolatot, legalább 20 éve vendégeskedünk egymásnál utánpótlás-focicsapatainkkal, a szervezésben mindig szerepet vállaltam.

– Attól az évtől, 1991-től, hogy végzett a TF-en, munkatársa, sporttudósítója lett – a diszpécserkedés mellett – a Reggeli Délvilágnak, a „lila újságnak", de dolgozott a Szentesi Életnél és az ingyenes Városi Visszhangnál is, pár éve azonban nem publikál. Miért?
– A naplóköteteket is ideszámítva: kiírtam magamból minden témát, megkerestem és „megénekeltem" érdekes embereket, egyéniségeket. Azért hagytam abba, mert úgy éreztem, nem tudok megújulni.

– Visszatérve a TF-es diplomához. Annyi mindenbe belevágott, sokoldalú, sokarcú, a sportszervezői szakmát miért nem próbálta ki?
– Manapság az a jó sportvezető, aki szponzort, pénzt szerez a klubnak, aki erre nem képes, megbukik. Ha tudnék, először magamnak, a családomnak szereznék pénzt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jönnek-mennek a fábiáni nyugdíjasok

A fábiánsebestyéni nyugdíjasklub 63 tagot számlál. A környező településekről, de még Békés megyéből is iratkoztak be hozzájuk. Tovább olvasom