Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Boros István: kulcsmásoló, diszpécser és sportoló egy személyben

Szentes - Kulcsmásolóként ismeri egész Szentes Boros Istvánt, akinek lánya 5 évig élt együtt Erdei Zsolttal. A főállású diszpécser a mai napig jó kapcsolatot ápol a profi világbajnok ökölvívóval.
Legtöbben kulcsmásolóként, illetve korábbról focistaként ismerik a szentesi Boros Istvánt (59), aki főállásban a Szentesi Vízművek hivatalos hangja, vagyis diszpécser. A Mezőkovácsháza NB III-as labdarúgócsapatában játszott először, majd következett a Hatvan, egy alacsonyabb osztálybeli gyári gárda Budapesten, és a Szentesi Vízmű. Utóbbival a megyeegyben és az NB III-ban szerepelt, és 1994-ig volt a vizesek igazolt játékosa.

Boros István kulcsmásolásban is profi. A szerző fotója
Boros István kulcsmásolásban is profi.
A szerző fotója

– Az NB I/B-t jelentő Ganz-Mávagot azért hagytam ki – mesélte –, mert akkor, 1975-ben már megállapodtunk a menyasszonyommal, Deák Annával, egybekelünk, és szülővárosában, Szentesen telepedünk le. Azóta, kétéves ÁFÉSZ-kitérővel, a vízműveknél dolgozom, 1977-től kulcsmásolással is foglalkozom, már legalább 20 ezer darabot csináltam.

Kuncsaftok Németországból

Nyolc éve egy Szentesen tartózkodó bochumi férfi tért be Boros Istvánhoz, hogy másolatot készíttessen autója kulcsáról. Németországban nem tudták ezt megoldani, neki sikerült. Három év múlva visszatért, és azóta rendszeres kuncsaft. Nincs egyedül, több német vendége van Borosnak, aki nyelvtudásának köszönhetően el is beszélget velük.

Népszerű, keresett kisiparossá vált. A vízilabdások és a labdarúgók egymás elleni focimeccsei előtt a helyi rendezvények állandó szpíkere, Bocskay István tréfásan úgy mutatta be őt: Boros István, Közép-Európa legjobb kulcsmásolója. Később, az idők szavára hallgatva, az EU legje lett. Lehet benne valami, mert külföldről is érkeznek hozzá kuncsaftok.

Lánya, Edit (van még egy fia, Péter) és Erdei „Madár" Zsolt Szentesen ismerkedett meg 1999-ben, 5 évig éltek együtt Budapesten és Hamburgban. Kapcsolatuknak az vetett véget, hogy a világbajnok bunyós első látásra beleszeretett feleségébe, Arabellába.

– Nem volt könnyű, de elfogadtam Zsolt döntését, mint ahogy mindent, amit az élet hoz – közölte Boros István –, ráadásul részéről nem kaland volt, Arabella a felesége lett. Edit is túltette magát rajta, férjével és 6 éves kislányával, Dórával a fővárosban él. Madárral azóta is jó a kapcsolatom, féltve őrzöm a tőle kapott ereklyéket – kedvenc KSI-s törülközőjét és egy széldzsekit –, meccsei után, név- és születésnapján mindig felhívom.

Olvasóink írták

  • 4. hírfigyelő 2011. szeptember 03. 17:13
    „Aki volt már az üzletében, és hagyta hogy elvarázsolja a mester művészete, és természetesen az élettörténete, ami kihagyhatatlanul hozzá tartozik a munkához, az biztos vagyok benne, hogy jókedvvel,és elégedetten megy haza! :)
    Nekem nagyon szimpatikus ember, és örülök hogy megismerhettem!”
  • 3. jadewka 2011. augusztus 27. 12:54
    „Írtak egy cikket valakiről. Az ujságíró gondolom hosszabb beszélgetésből ezeket a részeket adta le,mert ő ezt tartotta fontosnak.István jó fej,és az is az életének része,hogy kivel élt a lánya de ezzel soha nem dicsekedett.Mondjuk bele lehetett volna venni azt is,hogy mi van a fiával,mert ö csak zárójelben szerepel...”
  • 2. tothmariaaa 2011. augusztus 23. 16:26
    „S ezt most azért kellett előkaparni, mert itt volt Erdei, és a kedves újságíró látta őket beszélgetni?
    Nem semmi :D”
  • 1. niemand 2011. augusztus 23. 12:24
    „Már az is fontos, hogy kivel élt együtt a lánya? Egy ember nagyságát ez határozza meg?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres program hajléktalanoknak Szentesen

Szentes - Két évvel ezelőtt kezdődött annak a programnak az előkészítése, amelyben felmérték az… Tovább olvasom