Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Bosszantó galambürülék a főutcán

A galambok nem törődnek azzal, hogy a szentesi önkormányzat néhány éve felújíttatta a Kossuth utca 8. alatti emeletes épületet. A földszinti üzletek alkalmazottai nem győzik söprögetni az ürüléket, mivel a korábban felszerelt ultrahangos riasztótól már nem ijednek meg a madarak.
A főutcai üzletek előtt reggelente mindig piszkos a járda. Fotó: Tésik Attila
Néhány évvel ezelőtt Szentes rendbe hozatta a Kossuth utca 8. számú épületet, amely a földhivatalnak is helyet ad. A ház utcai részén végig üzletek vannak, s az ott dolgozók naponta szembesülnek a ténnyel: hiába söpörték a járdát, mert újra és újra éktelenkedik rajta az ürülék. A tetőn lévő madarak ugyanis nem mérlegelnek, hol végezzék dolgukat. Amikor felújíttatta az önkormányzat a városközpontban lévő épületet, arra is gondoltak az illetékesek, hogy a rajta tanyázó galambok ne piszkolják be a homlokzatot. Döbrőssy Iván, a szolgáltató kft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a házon ultrahangos készüléket helyeztek el, amelyet a madarak riasztására szereztek be. Eleinte száműzte is a galambokat. A boltok alkalmazottai mostanában arra gyanakszanak, hogy meghibásodhatott a rendszer.

A riasztókészülék nem romlott el – tudtuk meg az ügyvezetőtől. Egyszerűen arról van szó, hogy a madarak már hozzászoktak a masina által kibocsátott rezgéshez, s nem ijednek meg tőle. Döbrőssy Iván ismeretei szerint nincs jó megoldás a galambok elleni védekezésre.
Megkérdeztük erről dr. Bod Péter ornitológust, a szentesi kórház nyugalmazott igazgatóját, aki leszögezte: a madarak irtására ornitológusként ő nem adhat ötleteket. Megosztotta viszont lapunkkal a megfigyelései során szerzett tapasztalatait. A Kossuth utcai ház tetején 200-300 házigalamb „lakik". Lecsap olykor közéjük egy-egy héja vagy karvaly, hogy táplálékot szerezzen magának. Ám ettől az élelemszerző akciótól alig fogyatkozik az állomány. A házigalamb egyébként nem védett madár, s a szaporodása megelőzésére van orvosság. Az ornitológus ismer olyan módszert, hogy antibébiport adtak régebben a balkáni gerléknek. Máskor meg altatót kaptak a madarak, s ettől valamelyest megcsappant az állomány.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végtelen történet

Kulbert György faszobrász Végtelen történet című kiállítása március 11-én, szombaton délután három… Tovább olvasom