Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Buzuki is szólt Szentesen

Kulturáltan emlékeztek a szentesiek Szent Istvánra szombaton este az ifjúsági parkban, ahol a helybeliek együtt ünnepeltek a határon túli testvérvárosból, Bácskatopolyáról érkezett népi táncosokkal.
Több ezren csodálták a tűzijátékot Fotó: Vidovics Ferenc
István király intelmének szellemében hívták meg az Albániából egykoron elmenekült család híres énekessé lett tagját, Delhusa Gjont és a buzukin játszó görög muzsikust, akit fiatalok és idősebbek egyaránt szívesen hallgattak. Akárcsak a közkedvelt színész- énekest, Gergely Róbertet. Előtte Szirbik Imre polgármester emlékezett az elődökre, akik több mint ezer esztendeje karddal és kereszttel építettek hazát és házat a magyaroknak. A város két díszpolgára, dr. Imre Ernő nyugalmazott református esperes és Vági László nyugalmazott apát-plébános megszentelte az új kenyeret, és azért fohászkodott, hogy az év minden napján jusson belőle a családok asztalára. A polgármester pedig felnőtteket és gyerekeket egyaránt megkínált a friss cipóból. S a többezres tömeg megtapsolta az új elemekkel színesített égi játékot, amely az ünnep megkoronázása volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentes kincsei kínai szemmel

A szentesi tájkörzet jellegzetességeivel ismerkedett két napig az a kínai delegáció, amely odahaza… Tovább olvasom