Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Címzetesi elismerés két nagymágocsi orvosnak

Nagymágocs - Nagymágocs egyik háziorvosa, dr. Domján Katalin és fogszakorvosa, dr. Illyés Csilla címzetes főorvosi elismerésben részesült. Mindketten több mint 20 éve dolgoznak a település lakóinak egészsége érdekében.
Az Országos Alapellátási Intézet a háziorvosok, körzeti gyermekorvosok és az alapellátást végző fogorvosok elismerésére hozta létre a címzetes főorvosi címet, amellyel az elmúlt év végén két nagymágocsi orvost is kitüntettek.

Dr. Domján Katalin háziorvos 1987-ben végezte el az egyetemet, majd másfél évig a kötelező kórházi gyakorlatait töltötte. Huszonöt évvel ezelőtt került haza, Nagymágocsra, azóta gyógyítja szülőtelepülése lakóit.
– Született nagymágocsi vagyok. Bár azt mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában, nekem szerencsém volt, azonnal elfogadtak, s azóta is érzem az itt élők szeretetét – mondta a doktornő. – A családban nem volt korábban orvos. Szüleim fizikai munkások voltak, szegény családban nőttem fel. Amíg élek, hálás vagyok azért, hogy taníttattak.
Dr. Domján Katalinnak egy fia és egy unokája van. Mint mondta, soha nem fordult meg a fejében, hogy máshol dolgozzon. A címzetes főorvosi elismerést nagy megtiszteltetésnek tartja.

Dr. Domján Katalin háziorvos 25 éve gyógyítja Nagymágocson a betegeket. Fotók: Kovács Erika
Dr. Domján Katalin háziorvos 25 éve gyógyítja Nagymágocson a betegeket. Fotó: Kovács Erika

A falu fogorvosa, dr. Illyés Csilla két hét múlva, február 1-jén leteszi a fúrót. Úgy érzi, 67 évesen eljött az ideje, hogy ténylegesen nyugdíjba menjen.

– Marosvásárhelyi vagyok. A romániai forradalom utáni időszakban jöttem a két gyerekemmel Magyarországra. Úgy adódott, hogy 1991-ben fogorvost kerestek Nagymágocson. Idejöttünk, letelepedtünk. Nagyon megszerettük a települést – tudtuk meg a fogszakorvostól.

Dr. Illyés Csilla Erdélyből érkezett Nagymágocsra a kilencvenes évek elején. Februárban nyugdíjba megy a doktornő. Fotó: Kovács Erika
Dr. Illyés Csilla Erdélyből érkezett Nagymágocsra a kilencvenes évek elején. Februárban nyugdíjba megy a doktornő. Fotó: Kovács Erika

Dr. Illyés Csilla több mint 40 éve dolgozik, ebből 23 éve Nagymágocson. Sokan csak Csilla mamának hívják. – Akkor ragadt rajtam a „Csilla mama" megszólítás, amikor az unokáimért az óvodába jártam. Sok felnőtt is így szólít, de a gyerekek is így köszönnek rám az utcán, hogy „Szia, Csilla mama!" Én ennek örülök, ez is azt erősíti, hogy sikerült beilleszkednem és elfogadtatnom magam. S azt is remélem, ha a gyerekek mamának szólítanak, akkor bátrabban jönnek a rendelőbe is!
A fogorvosnő február 1-jén nyugdíjba megy. Az első hetekben mindenképpen pihen. Két unokája van, akikkel sok időt szeretne tölteni. Sütés-főzés, keresztrejtvényfejtés, olvasás szerepel a tervei között, no és utazások: haza, Marosvásárhelyre és a lányához, Kanadába. – Megható ünnepségen kaptuk meg az elismerést, amit nagy megtiszteltetésként élek meg – mondta.

Csilla doktornő nyugdíjba megy, de a település nem marad fogászati ellátás nélkül. Vas Csilla Éva személyében új fogorvosa lesz Nagymágocsnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentősökre támadt a nagymágocsi férfi

A férfi ezen a napon nagymágocsi otthonában pszichoaktív anyagot fogyasztott, amitől bódult állapotba került. Mivel rosszul lett, testvére mentőt hívott hozzá. Tovább olvasom