Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Családi program volt a babaszépségverseny fotózása Szentesen

Folyamatosan érkeztek tegnap délután háromtól este hatig a kisgyermekek szüleikkel a szentesi ifjúsági házba, szépségversenyünk fotózására. A legtöbb család kellemes délutáni programnak tekintette ezt a fényképezkedést, senki sem unatkozott. Jó néhányan jöttek a környező településekről, akadt ritka nevű gyermek, és olyan kétéves kislány is, aki édesapja szerint akaratos teremtés.
A tegnapi fotózáson barátságok is szövődtek. Fotó: Tésik Attila
Az enyhén hűvös őszi időben kipirult arccal érkeztek a gyerekek az ifjúsági házba, hogy szüleik elhatározásának megfelelően lefényképezze őket lapunk fotóriportere, Tésik Attila. Pontosan követhető volt az események menete: előfizetőink és a gyerekek folyamatosan érkeztek.

Bár nem volt tömeg, nagyon sokan álltak, pontosabban ültek a fényképezőgép elé. A gyerekek többsége nagyon élvezte a mély, puha fotelt, amiben eltöltötte azt a néhány másodpercet. Persze, volt olyan kisbaba, akivel fotós kollégánk többet törődött, mert a gyermek mindenképpen édesanyjánál akart maradni, és nem szeretett volna egyedül fényképezkedni. A figyelemelterelő hadműveletben segítségünkre volt Ficánka, a mesehős.

Eperjesről hozta el Réka nevű lányát Szabó Miklósné, Annamária, aki szerint nyilvánvalóan minden szülő úgy látja, hogy a sajátja a legszebb. Ezért nem gondolja komolyan, hogy ebben a körben az övé az év babája, de neki magának természetesen ő az első. A megyeszéli kis faluban várja őket haza az iskolás és az óvodáskorú gyermeke, akik feltehetően büszkén nézik majd az újságban kistestvérüket.

A szentesi édesanya, Kozma Judit szerint a fotózás különleges alkalom, és nem csupán azért, mert a rokonság majd láthatja a kicsit az újságban. A négy és fél hónapos Jázmin egyébként nagyon jó kisbaba, békésen pihen, álmában olykor mosolyog, sokat játszik, nem sír, és eleget eszik.
Gila Zillét Nagymágocsról hozta el nagy testvére és anyukája a szentesi fotózásra. A kislány különös keresztneve ősmagyar eredetű: az édesanya a rádióban hallotta, s rögtön megtetszett neki. A piciny gyermek a nagy puha fotelben békésen tűrte a fényképezést.

Nagymamája, anyukája és édesapja is elkísérte a fotózásra a szentesi Papp Esztert, aki augusztusban múlt kétéves: a nagymama szerint imádja a meséket, verseket, és tud néhány mondókát is. Apja szerint viszont akaratos teremtés, aki minden bizonnyal szép leánnyá serdül. A bölcsődés pajtásokkal egyelőre babázni, építőkockázni szeret.

Az árpádhalmi Farkas Zsolt Zalán kilenc hónapos, és még szopik – mondta büszkén édesanyja, akitől azt is megtudtuk, hogy a gyermek már tud buszt vezetni. Természetesen édesapjával eljátszott buszvezetésről van szó, miközben Zalán utánozza a jármű hangját.

A kicsik emlékezetében valószínűleg nem nagyon marad meg a fényképezkedés emléke. A felvételt azonban később biztosan fontos emlékként őrzik majd, akkor is, ha nem ők nyerték a versenyt.
Blahó Gabriella

Babaszépségversenyben partnerünk a szegedi Metro Áruház.


Fotózási helyszínek

Szeged: november 14-én 13–17 óráig, ifjúsági ház.
Mórahalom: november 9-én, 15–18 óráig, Aranyszöm Rendezvényház
Csongrád: november 9-én, 15–18 óráig, művelődési ház
Makó: november 11-én, 14–17 óráig, Hagymaház
Mindszent: november 11-én, 13–15 óráig, művelődési ház
Kistelek: november 17-én, 15–18 óráig, rendezvényház. 

Olvasóink írták

  • 1. xc 2007. december 05. 19:16
    „fghf”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adóval sújtják az elhunyt szentesi díszpolgárt

Sérelmesnek találja a szentesi Kotymán László, hogy a vízgazdálkodási társulat érdekeltségi… Tovább olvasom