Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Derekegyházi szakember segíti a megyei fejlesztéseket

Szentes - Úgy gondolom, ha a vidékfejlesztési referens egy kisebb településről származik, hitelesebben tudja betölteni pozícióját, könnyebben tudja a vidék érdekeit érvényesíteni – vallja Ponicsán Péter. Derekegyházról ad tanácsokat egy országos hálózat helyi megbízottjaként.
– 2008 óta dolgozom a derekegyházi önkormányzatnál, ahol számos olyan fejlesztést valósítottunk meg – például a szennyvíz- és belvíz-elvezetési beruházást, kerékpárút-építést, az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítását, faluközpont-felújítást, megújuló energiaforrások használatát a közvilágítás és a helyi közintézmények fűtése esetében –, amely a vidékfejlesztést szolgálja. A település fejlődése érdekében a felsoroltak mellett további pályázatokat is készítettem és menedzseltem. Tapasztalataim miatt pályáztam meg az állást – mutatta be múltját Ponicsán Péter. A derekegyházi szakembert a közelmúltban választották a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Csongrád megyei vidékfejlesztési referensévé. A hálózat kialakításának jogi előkészítése már 2008-ban elkezdődött.

Ponicsán Péter. A szerző felvétele
Ponicsán Péter. A szerző felvétele

A Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) tavaly év végén írta ki a pályázatot az MNVH megyei referensi feladatok ellátására, hiszen szükségessé vált, hogy a szervezet a vidékkel szoros kapcsolatot alakítson ki és tartson fenn – magyarázta Ponicsán Péter.

Mindent Szentesről
A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!
– Úgy gondolom, ha a vidékfejlesztési referens egy kisebb településről származik, hitelesebben tudja betölteni pozícióját, könnyebben tudja a vidék érdekeit érvényesíteni. Feladataim közé tartozik a hálózat tevékenységének, hasznának bemutatása és ismertebbé tétele, az MNVH programjainak megyei szintű továbbépítése. Kapcsolatot tartok a hálózati tagokkal, támogatom a vidékfejlesztési projektötletek megvalósulását, illetve bekapcsolódunk azokba a tervezési folyamatokba, amelyek már a 2014–2020-as uniós finanszírozású fejlesztési ciklusra vonatkoznak. Magánszemély, önkormányzat, vállalkozás, civilszervezet is tagja lehet a hálózatnak, egyszerűen csak regisztrálnia kell a www.mnvh.eu honlapon. Országos szinten közel 8000 főnél tart a regisztráltak száma, ezt szeretnénk év végére megduplázni, így azon is dolgozunk – fogalmazott a megyei referens. Meggyőződése, hogy a vidéknek van jövője, erre példa a Tanyafejlesztési Program, amelynek célja továbbra is a tanyai gazdálkodás megújítása, a tanyai életmód hátrányainak csökkentése, a tanyás térségek fenntartható fejlődésének elősegítése. A 2012. évi 1,5 milliárd forint helyett a tervek szerint 2013-ban a NAKVI koordinálásával 2 milliárd forintos kerettel folytatódik majd a program. A referens a pályázati felhívás megjelenését követően tájékoztatókat tart majd, hogy minél többen megismerjék a hálózat nyújtotta lehetőséget. Annak érdekében, hogy személyes találkozókra, fórumokra, vidékfejlesztéssel kapcsolatos rendezvényekre, a településen végzett komplex, vidékfejlesztéshez illeszkedő beruházások bemutatására is sor kerülhessen, a derekegyházi Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben kialakítottak egy MNVH Információs Pontot. A megyei referenst a 30/696-5055- ös telefonszámon és a csongradmegye@nakvi.hu e-mail címen érhetik el az érdeklődők.

Olvasóink írták

  • 1. y-akta 2013. március 26. 09:17
    „Meg is látszik a munkája a településen. Ha 10 km-en belül lakhelyet szeretne változtatni, vagy egy nagyon lemaradt települést segítene - mint kihívást -vegyük fel a kapcsolatot, mert igen küzel tudok egyet! További sikereket kívánok munkájához!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

László egyike lehet a Mars telepeseknek

Aranyi Lászlót gyerekkora óta lenyűgözi a világegyetem, a NASA-nál űrhajós alapkiképzésen is részt vett. Tovább olvasom