Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

DNS-minta a kézigránátról

A szentesi jegyző házánál egy hónappal ezelőtt robbant kézigránátról DNS-mintát vettek a rendőrök. A szakértői véleményre várva továbbra is keresik az egyelőre ismeretlen merénylőt.
Augusztus 22-ére virradó éjszaka dobott kézigránátot ismeretlen tettes a szentesi jegyző, Sztantics Csaba házára. A rendőrség a nyomok között a kézigránát elsütő karját is megtalálta a helyszínen, amelyről DNS-mintát vettek. A nyomozást vezető Tyityán László lapunknak elmondta, hogy a szakértői vélemény várhatóan két hét múlva érkezik meg a Szentesi Rendőrkapitányságra. Megtudtuk: hat hét szükséges az ujjlenyomat faggyújából származó anyag kitenyésztéséhez.

A minta elemzésének birtokában azonnal végigfuttatják az országos nyilvántartás információs bázisán az eredményt. Ebből kiderül, hogy a minta tulajdonosa ismert-e már más bűncselekmények miatt a rendőrség előtt. Ha igen, pillanatok alatt meg tudják állapítani az illető kilétét. A rendőr őrnagy elmondta: az egyetlen szemtanú által adott személyleírás alapján a rendőrségnek van elképzelése arról, ki álldogált Sztantics Csaba erkélye alatt a robbantás után néhány perccel. Ám a feltételezett, a jegyző házánál akkor álldogáló, várakozó embert még nem hallgatta ki a rendőrség.

A jegyző nem kért védelmet

Sztantics Csaba továbbra sem kért rendőri védelmet. A jegyző azt mondta, „olyan védelmet nem várhatok el, mely garantálja a családom biztonságát„. Így csak remélheti, hogy a rendőrség gyorsan kézre keríti a tettest. A bűncselekmény elkövetése óta nem kapott fenyegetést.

– A rendőrség a jegyző munkakörébe tartozó ügyeket az indíték szempontjából megvizsgálta. Ennek alapján felmerülhet, hogy a Black söröző vezetőjének volt indítéka a bűncselekmény elkövetésére, de más ügyekben is hozott határozatot a jegyző – fogalmazott nyomatékosan Tyityán László. A közvetett bizonyítékok alapján ezért egyelőre senkit nem gyanúsít a rendőrség a robbanószerrel való visszaélés és a rongálás bűncselekményének elkövetésével. – Amint a történet mozaikkockái összeállnak, lehet beszélni gyanúról, addig azonban semmit nem feltételezünk – hangsúlyozta az őrnagy.

A robbantás egy hónappal azután történt, hogy Koncz Judit nyomtalanul eltűnt. A szentesi közvélemény összefüggést lát a 26 éves szentesi nő eltűnésének oka és a merénylő személyét illetően. „Ezt a rendelkezésre álló adatok nem támasztják alá" – nyilatkozta Tyityán László.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diána továbbra is az apánál marad

Dezső Lajos családjának meghallgatásával folytatódott tegnap Dezső Diána gyermekelhelyezési pere a… Tovább olvasom