Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Egy év alatt 385 repülés a szentesi légimentőbázisról

Szentes - Összesen 385-ször szálltak fel a légi mentők Szentesről az elmúlt egy évben. A 2009 januárjában átadott bázis dolgozóit legtöbbször Békés megyéből riasztották, de ők próbálták megmenteni az abádszalóki fociedző életét is.
– Tavaly januárban már éppen elmentek az átadóünnepség résztvevői, és pakoltunk a hangárban, amikor befutott az első riasztás. Battonyára kellett mennünk egy infarktusos beteghez – mesélt a kezdetekről lapunknak Józsa József, a szentesi légimentő-bázis vezetője. Azóta nincs megállás: 385 feladatot kellett teljesíteniük az elmúlt egy évben. Ebből 284 esetben mentésben vettek részt, míg 101-szer betegszállításra használták a helikoptert. Annak érdekében, hogy gördülékeny legyen az ellátás, közel 20 munkatárs – 7 orvos, 6 ápoló, pilóták és a technikai személyzet – váltja egymást, egyszerre pedig 4 ember dolgozik a bázison. Egyikük sem szentesi, Budapestről, Dunaújvárosból, Kecskemétről vagy éppen Százhalombattáról ingáznak a Kurca-parti városba.

Legtöbbször 60–70 kilométeres távolságra küldik a szentesi légi mentőket, de a mentés szempontjából fehér foltnak számító Jászságba is sokat repültek. A szentesiek próbálták megmenteni annak az abádszalóki fociedzőnek az életét is, aki egy meccs után a pálya szélén esett össze még novemberben. Előfordult, hogy a közelbe, Szentes és Vásárhely között, a 45-ös úton történt balesethez riasztották őket, két mentőautó mégis hamarabb ért a helyszínre. – Olykor óvatoskodnak a kollégák, nehogy hiába vezényeljék ki a drága technikát, de erről azt gondolom, inkább feleslegesen riasszanak bennünket, mint egyszer nem – mondta Józsa József.

 Összesen 385-ször szálltak fel a légi mentők Szentesről az elmúlt egy évben. Fotó: Segesvári Csaba
Összesen 385-ször szálltak fel a légi mentők Szentesről az elmúlt egy évben.
Fotó: Segesvári Csaba

Kedden, a bázis fennállásának egyéves évfordulóján esett a hó, emiatt azonban nem hőkölhettek volna vissza a légi mentők. Csupán a köd, az ónos eső tarthatja földön a helikoptert, vagy a sötétség, ugyanis csak nappal szállhatnak fel. Nyáron volt olyan nap, amikor 4-szer emelkedett a magasba a mentőcsapat. Az utolsó riasztás néhány perccel este 8 után érkezett, ezért a pilótának kellett eldöntenie, elmenjenek-e Gáttérre, ahol egy 3 éves kisfiú beleült a forró vízbe. Végül felszálltak, így a szentesi gép eddigi legfiatalabb utasát sikerült épségben Budapestre szállítaniuk. Már éjszaka értek haza, de a sötétben landolás nem okoz gondot a bázison, mert 15 kilométeres távolságból a helikopterről is be tudják kapcsolni a Vásárhelyi úti telep speciális világítását.

Csongrád megyéből kapták a legkevesebb riasztást

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében járt legtöbbet a szentesi légimentő-csapat – nyilatkozta lapunknak Túri Péter, a Légimentő Kht. ügyvezetője, aki elmondta: Csongrád megyéből kapták a legkevesebb riasztást. Megtudtuk: a bázison októberben munkába állítottak egy mentőorvosi kocsit is, amellyel a téli időszakban indulnak menteni, amikor a helikopter nem tud felszállni. Budapesten kívül csak Csongrád megyében dolgozik ilyen jármű.

Makett és torta az évfordulóra

2008 végén 28 önkormányzat 40 millió forintot adott össze a szentesi légimentő-bázis létrehozására, amihez 60 millió forint állami forrás társult, így 100 millióból épülhetett meg az ország hetedik ilyen létesítménye. Az elmúlt egy évben az adományozó települések többségén már mentett a szentesi különítmény. A települések képviselőit kedden egy tortával és egy helikoptermakettel ajándékozta meg Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

Olvasóink írták

  • 4. hírfigyelő 2010. január 11. 09:10
    „Szivesen megnézném a bázist. Van erre lehetőség? Kérem csak az írjon aki komolyan akar beszélni!”
  • 3. pecásolvasó 2010. január 08. 13:51
    „Én szivemböl köszöntöm a légimentö szolgálat szentesi telepének dolgozóit és az ö egészségükre apellálva kivánom azt hogy még sokáig tegyék áldásos tevékenységüket. Kívánom mindég legyen elég pénz az üzemeltetésre ! Mert ha van olyan személy ki nyolcvan millió forint végkielégítést kap ebben az országban akkor egy ilyen fontos létesítmény nem maradhat pénz nélkül ! Bár azt is tudom hogy a környezetük szépitésére már állami pénzböl nem telt nekik!!”
  • 2. Mignon 2010. január 06. 00:16
    „Tisztelt Legimentösök!

    En is csodalattal adozom Nektek!
    Hiszen Ti nem is csinaltok mast, mint ami a munkatok!

    En is, ha meglatok egy legimentöst,
    valami belsö borzadaly, szeretet es együtterzes fog el.

    Csak igy tovabb!
    Legyetek peldamutatoak!

    Mindenki vegezze a munkajat!”
  • 1. philips 2010. január 05. 23:12
    „Mi "földönjárók" ha meglátjuk, hogy levegőben van a helikopter összerezzenünk, hiszen valaki nagy bajban van. Aztán meg arra gondolunk van segítség!!
    Kedves Légimentők ! Tudjátok-e, ÉRZITEK-e, hogy mi akik, jövünk - megyünk, tesszük az éppen aktuális dolgunkat lélekben Veletek vagyunk. Tisztelettel, elismeréssel, csodálattal pillantunk fel, és nagyon szurkolunk Nektek :)
    Mindent köszönünk....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra kórházban a szívátültetésen átesett Lara

Belázasodott és kórházba került a szívátültetésen átesett Bóta Lara Szonja. A szegvári kislánynak vörös foltok is megjelentek a testén. Tovább olvasom